Róháni: Trump elszámította magát

Haszan Róháni
Teherán |

Donald Trump amerikai elnök félreismerte Iránt, mert azt hitte, hogy az iszlám köztársaság felmondja a 2015-ös többhatalmi nukleáris egyezményt, miután az Egyesült Államok kilépett belőle - mondta Haszan Róháni iráni elnök szerdán.

"Trump kijátszotta az első kártyáját, de elszámította a második lépést, mert Irán nem követte tervét" - idézte az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség az államfőt.

Teherán úgy döntött, hogy megpróbálja megmenteni az atomalkut annak fennmaradó öt aláírójával, Oroszországgal, Kínával, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal együtt.

Róháni szerint országa bölcsen válaszolt Trump lépésére, és "megmutatta a világnak, hogy Irán válságokban nem érzelmeit követve, hanem észszerűen és tárgyilagosan" viselkedik.

A politikus mindemellett figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok sem kényszerrel, sem szankciókkal, sem kardcsörtetéssel nem érheti el, hogy Irán engedjen a nyomásnak atom- és rakétaprogramját illetően.

"Az iráni nemzet ellenáll az amerikaiak összeesküvésének" - húzta alá.

Kapcsolódó cikkünk

Róháni a teheráni kormány szerdai ülésén felszólította politikustársait, hogy ne használják belpolitikai csatározásokra az atomvitát, és tömörüljenek egységbe az amerikai fenyegetésekkel szemben.

Trump döntése a Nyugattal szemben amúgy is gyanakvó és ellenséges iráni keményvonalasok malmára hajthatja a vizet. Teheráni körökben azt rebesgetik, hogy sokan szívesen látnák a reformer Róháni bukását. A politikus további sorsa szakértők szerint azon múlhat, hogy mit sikerül elérnie az atomalku ügyében a következő időszakban.

Az iráni elnök emellett elítélte, hogy Izrael palesztinokat gyilkolt a Gázai övezet határán.

"A palesztinok az otthonukért harcolnak" - mondta. "Mindig is ki fogunk állni az agresszorok és elnyomók ellen, és hiszünk benne, hogy a végső győzelem az elnyomottaké és a palesztinoké" - tette hozzá.

Szerdán több száz iráni diák tüntetett az amerikai nagykövetség egykori épülete előtt, hogy hangot adjon Izraellel és az Egyesült Államokkal szembeni dühének. A tömeg zászlókat égetett és azt kiáltozta, hogy "Halál Amerikára! Halál Izraelre!".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?