Rohamosan terjed az Ebola Nyugat-Afrikában

<p>Öt nap alatt ötven új ebolás megbetegedést regisztráltak és újabb huszonöt ember halt bele a vírusba három nyugat-afrikai országban - jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).</p>

A WHO a Sierra Leone-i, libériai és guineai egészségügyi minisztériumok adataira hivatkozva közölte, hogy az új megbetegedések és halálesetek július harmadika óta történtek.     Ez azt jelzi, hogy az Ebola továbbra is rohamosan terjed Nyugat-Afrikában, de a WHO azt is kiemelte, hogy Guineában már nem regisztráltak újabb megbetegedést ezen rövid időszakban.    A még februárban kitört járványba a legfrissebb hivatalos összesítés szerint 518 ember halt bele. Eddig 844 megbetegedést regisztráltak elsősorban Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.    A WHO a múlt heti értékelésében azt valószínűsítette, hogy a járvány még hónapokig fog tartani.    Az Ebola tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A betegségre nincs orvosság, sem gyógymód. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az első járványokban a betegek 90 százaléka elhunyt, de a halálozások aránya még ma is meghaladja a 60 százalékot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?