Rice: új szakasz az amerikai-líbiai viszonyban

Tripoli |

<p>Új szakasz kezdődik az Egyesült Államok és Líbia kapcsolataiban - vélekedett az amerikai külügyminiszter pénteken, az észak-afrikai országban tett történelmi jelentőségű látogatása végeztével. "A kapcsolatok immár több éve jó irányba haladtak, és azt hiszem, a mai este egy új szakasz kezdetét jelzi" - fogalmazott Condoleezza Rice líbiai kollégájával, Mohamed Abder-Rahmán Salgammal közös sajtótájékoztatón.</p>

"A konfrontáció időszaka elmúlt" - jelentette ki a líbiai külügyminiszter. Líbiai útja során Rice Salgammal, majd az esti órákban Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel tárgyalt. A Jana hivatalos líbiai hírügynökség jelentette: a két külügyminiszter között szó esett a két ország közötti együttműködés lehetőségeiről, különös tekintettel az olajiparra és az oktatásra.
 Rice személyében 55 év után először látogatott amerikai külügyminiszter az észak-afrikai arab országba. A két ország kapcsolata 2004-ben kezdett javulni, azt követően, hogy Líbia bejelentette: felszámolja a tömegpusztító fegyverek fejlesztését célzó programját. Néhány hete pedig megállapodás született Tripoli és Washington között az 1980-as évekbeli konfliktus amerikai és líbiai áldozatainak kárpótlásáról, megnyitva ezzel az utat a kapcsolatok teljes normalizálása előtt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?