Rendkívüli tanácsülést hívott össze a NATO

A NATO együttműködik az EU-val a Földközi-tengeren

A NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt – közölte a katonai szövetség egyik szóvivője hétfőn.

A szóvivő szavai szerint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követően döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel.

Kapcsolódó cikkünk

A NATO szombaton arról döntött, hogy felfüggeszti iraki kiképző műveleteit, és felfüggesztette akcióit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű nemzetközi szövetség is. A döntést azt követően hozták meg, hogy pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Köztársasági Gárda elit egysége, az al-Kudsz Brigád a parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?