Rendkívüli EU-csúcsot hív össze Donald Tusk

Brüsszel |

<p>Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést szerdai Twitter-bejegyzésben közölte.</p>

A rendkívüli csúcs Tusk bejelentése szerint szeptember 23-án este 6 órakor kezdődik Brüsszelben. Az azt megelőző napon az uniós országok belügyminiszterei tanácskoznak Brüsszelben.    A belügyminiszterek három nappal ezelőtt már soron kívüli megbeszélést tartottak arról az európai bizottsági javaslatról, amely a korábban eldöntött 40 ezer főn felül további 120 ezer menekültnek a tagországok közötti, meghatározott kvóták szerinti szétosztására, a migrációs nyomásnak leginkább kitett tagállamok tehermentesítésére irányul.    A 40 ezer emberre vonatkozó májusi brüsszeli bizottsági javaslat kedvezményezettje Olaszország és Görögország, a mostani, 120 ezer menekültre vonatkozó indítványé pedig rajtuk kívül Magyarország lenne. A magyar kormány azonban ellenzi a kötelező kvótaelőírást, és azt sem akarja elfogadni, hogy határországnak számítson ebben a kérdésben, mert érvelése szerint a magyar határra érkezők zöme először Görögországban lépett a schengeni övezet területére, az ottani hatóságoknak kellett volna őket regisztrálniuk.    Brüsszeli diplomáciai források szerint a jövő szerda este tartandó csúcstalálkozón átfogóbb, általánosabb jelleggel fogják megvitatni a menekültproblematikát, és nem csupán arról lesz szó, felteszik-e a pontot valamilyen módon az i-re a belügyminiszterek asztalán fekvő, 120 ezer menekült elosztására vonatkozó indítvány sorsát illetően. Uniós körökben osztják az Angela Merkel német kancellár által korábban hangoztatott álláspontot, miszerint a csúcsvezetőknek arról kellene eszmét cserélniük, miként tudnak jobban együttműködni a menekültek kiindulási országaival, illetve a sok migráns számára a "nagy utazás" első állomását jelentő Törökországgal.    Tusk Twitter-bejegyzése után nem sokkal közzétették a hivatalos uniós bejelentést is, amely "rendkívüli, informális" csúcstalálkozónak nevezi az összehívott tanácskozást.  Az "informális" találkozó az EU szóhasználata szerint az jelenti, hogy a résztvevők nem hoznak hivatalos döntéseket, csupán eszmecserét folytatnak az álláspontok összeegyeztetése céljából. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?