Remény a Bangkokban rekedtek hozzátartozóinak: elmentek a tüntetők a reptérről

Bangkok |

<p>Távoztak a kormányellenes tüntetők szerdán a nyolc nappal korábban elfoglalt bangkoki nemzetközi repülőtérről. A tüntetők közép-európai idő szerint reggel négy órakor láttak hozzá az épület kiürítéséhez és "őrhelyeik" felszámolásához.</p>

A Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki pártszövetség kedden határozott úgy, hogy szerdán beszüntet minden kormányellenes tiltakozó megmozdulást. Azért vetettek véget a tüntetésnek, mert a thaiföldi alkotmánybíróság elrendelte a hat kormánypártból háromnak a feloszlatását a tavalyi választásokon elkövetett csalások miatt, egyúttal öt évre eltiltotta a politikától Szomcsai Vongszavat kormányfőt. A parlament december 8-án választja meg az új kormányfőt.

Várhatóan két napon belül helyreáll a forgalom a Szuvarnabhumi repülőtéren - közölte szerdán a légikikötő igazgatója. "Erősen bízom benne, hogy minden rendben lesz, és két napon belül visszaállunk a rendes kerékvágásba" - fogalmazott.

Az első beérkező utasszállító járat a Thai Airways thaiföldi légitársaság belföldi járata lesz. A gép az ország déli részén található Phuketről érkezik, közép-európai idő szerint szerda reggel kilenc óra körül, 305 utassal - mondta Szerirat Praszutanond. Az első induló járat - szintén a Thai Airways gépe - Rómába közlekedik.

December 8-án választja meg a thaiföldi parlament az új kormányfőt - jelentette be Csavarat Csarnvirakul a dél-ázsiai ország ügyvezető miniszterelnöke. A bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy a thaiföldi alkotmánybíróság megbuktatta Szomcsai Vongszavat kabinetjét: a testület választási csalások miatt feloszlatta a kormánypártokat, és azok vezetőit, köztük a miniszterelnököt, öt évre eltiltotta a politikai életben való részvételtől. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?