Rakétatámadás ért egy török repülőteret

Isztambul |

<p>Rakétatámadás érte szombatra virradóra a Törökország délkeleti részén lévő Diyarbakir város polgári repülőterét, a Dogan török hírügynökség szerint vélhetően a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei hajtották végre az akciót, amelynek az első jelentések szerint nincs halálos áldozata.</p>

A város kormányzója szerint négy rakétát lőttek ki a repülőtér egyik rendőrségi ellenőrző pontjára, de célt tévesztettek, csupán néhány ablak tört darabokra, ezért senki nem halt meg, és a repülőjáratokat sem kellett törölni vagy módosítani.

A támadást néhány nappal azután hajtották végre, hogy a török hadsereg megkezdte Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletét. Ennek keretében a török harckocsik behatoltak Szíria területére, hogy meghátrálásra kényszerítsék az Iszlám Állam terrorszervezet erőit, s hogy megakadályozzák a kurd fegyveresek térnyerését.

Diyarbakir a az ország délkeleti részének legnagyobb városa, abban a térségben harcolnak a kurdok autonómiájuk megteremtéséért. A török-kurd konfliktus két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában robbant ki újra, s a török haderő 2015 decembere óta hajt végre átfogó hadműveleteket a felkelők ellen. Az 1984 óta tartó török-kurd konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?