Putyin negyedik éve a világ legbefolyásosabb embere

Moszkva/Washington |

<p>Vlagyimir Putyin orosz elnök immár az egymást követő negyedik évben került az amerikai Forbes magazin szerdán közzétett listájának az élére, amely a világ legbefolyásosabb embereit sorolja fel.</p>

A Forbes magazin szerint az orosz elnök kiterjesztette országa befolyását szinte a világ minden szegletében; saját hazájában éppúgy, mint Szíriában, és az amerikai elnökválasztáson is megkapta, amit akart. A lap egyúttal megjegyezte, hogy a bevett nemzetközi szabályok nem korlátozzák az orosz államfőt, akinek befolyása megsokszorozódott az elmúlt években.

A Forbes-listán szereplő második helyezett Donald Trump megválasztott amerikai elnök, a harmadik Angela Merkel német kancellár, a negyedik Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, míg az ötödik Ferenc pápa.

"A második helyet elfoglaló Donald Trump megválasztott amerikai elnök, akinek nem ártanak a botrányok. Őt támogatja a Kongresszus mindkét háza, személyes vagyona pedig milliárdokra rúg" - írja kommentárjában a magazin.

A harmadik legbefolyásosabb emberm egyben a világ legbefolyásosabb nője  Angela Merkel német kancellár, aki az Európai Unió legfőbb támaszának számít - mutat rá a Forbes.

A jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama mindössze a 48. helyet kapta a magazin listáján. Theresa May brit miniszterelnök pedig a 13. helyezett a világ legbefolyásosabb embereinek rangsorában, Francois Hollande francia elnök a 23., míg Abe Sindzó japán kormányfő a 37.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?