<p>Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat este megerősítette elkötelezettségét a közép-európai idő szerint 23 órakor életbe lépett ukrajnai tűzszünet tiszteletben tartása mellett.</p>
Putyin megerősítette elkötelezettségét a tűzszünet betartása iránt
Francois Hollande francia köztársasági elnökkel és Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetésében - a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint - az orosz államfő azt is kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok is készek betartani a tűzszünetet.
A fegyvernyugvásról az említett három vezető és Petro Porosenko ukrán elnök a héten Minszkben folytatott tárgyalásain egyezett meg, a megállapodást az érintett felek aláírták. A nemzetközi közösség azt reméli, hogy a megállapodás érdemi előrelépést hoz a válság rendezésében.
Hollande hivatala bejelentette, hogy a normandiai csoportként is emlegetett állam- és kormányfői négyes vasárnap ismét telefonos egyeztetést folytat, és értékeli a tűzszünet első óráinak alakulását.
Merkel és Hollande a nap folyamán Porosenkóval is tárgyalt telefonon, és az ukrán elnök megerősítette, hogy a kormányhadsereg tartja magát a megállapodáshoz. Amerikai kormányzati közlések szerint tárgyalt Porosenkóval és Merkellel a nap folyamán a rövid vakáción lévő Barack Obama amerikai elnök is. A beszélgetésben aggodalmát fejezte ki a folytatódó erőszak miatt, kiemelve a Debalceve környékén dúló harcokat.
Egyetértettek abban, hogy minden aláírónak tartania kell magát a tavaly szeptemberben kötött, a héten pedig megerősített minszki megállapodásokhoz - közölte a Fehér Ház.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.