Putyin a Krímbe küldi nyaralni az állami cégek dolgozóit

Berlin |

<p>Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami cégek munkatársainak nyaraltatásával igyekszik elkerülni az idegenforgalmi ágazat összeomlását az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten - írta a Focus című német hírmagazin vasárnap megjelent számában.</p>

Vlagyimir Putyin az állami turisztikai hivatalon keresztül kezdeményezte a Krím támogatását célzó akciót. A hivatal vezetője, Oleg Szafonov állami vállalatoknak továbbított egy táviratot, amelyben az államfő azt "tanácsolja" a cégeknek, hogy foglaljanak szállást az alkalmazottaknak a Krím félsziget szállodáiban és üdülőiben - írta a Focus.

Az elnök szerint számlát a vállalatoknak vagy a szakszervezeteknek kell kifizetniük. A Gazprom és a Rosznyeft állami energetikai óriáscég eddig egyaránt félmillió eurót különített el az akcióra, amelyet regionális kormányzatok is támogatnak. A moszkvai területi kormány 4 millió eurót ajánlott fel, a csecsenföldi vezetés pedig több mint 3 milliót. A Krímbe eddig évente nagyjából 8 millió turista látogatott el, háromnegyedük ukrán volt. A félsziget elcsatolása óta az ukrán vendégek elmaradnak, ami súlyos válsággal fenyegeti az idegenforgalmi ágazatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?