Prágában járt Tőkés László

Prága |

<p>Tőkés László szerint a kommunista rendszerek bukása után a kelet-európai országokban elmaradt az igazságtétel, s ennek máig ható, súlyos következményei vannak.</p>

"Húsz évvel a szovjet birodalom összeomlása és a berlini fal lebontása után egyre világosabban látjuk, hogy igazságtétel nélkül lehetetlen a megbékélés. Két évtized után egyre nyomasztóbbak számunkra az elmaradt vagy késlekedő igazságtétel, a kommunizmus visszahúzó örökségének súlyos következményei, melyek egyébként Európa tényleges egységesülésének is az útjában állnak" - jelentette ki az Európai Parlament romániai képviselője csütörtökön Prágában a kommunista rendszerek bűntetteivel foglalkozó nemzetközi konferencián.

A tanácskozást a prágai Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet, valamint a cseh szenátus közösen szervezte. A szerdától péntekig tartó fórumon történészek, emberi jogi aktivisták, volt politikai foglyok és politikusok mondanak véleményt a megbukott rendszerről.

Tőkés szerint világos, hogy a totalitárius rezsimek - a nácizmus és a kommunizmus - megítélése tekintetében "nem lehet és nem szabad kettős mércét alkalmazni".

"Az Európai Közösség közös ügye és felelőssége, hogy ne engedje "ellopni" a forradalmat és a demokráciát; hogy a vasfüggöny túloldalán lévő tagországainak és a szabadságra vágyó nemzeteknek hathatós támogatást és gyakorlati segítséget nyújtson az elkezdett rendszerváltozás folytatásához, a diktatúra terhes örökségének a leküzdéséhez, az emberi és közösségi jogok kivívásához, a társadalmi, erkölcsi és jogi igazságtétel megvalósításához" - szögezte le az EP-képviselő, akinek komoly szerepe volt a romániai forradalom kirobbantásában.

Cseh történészek a fórumon felvetették: prágai székhellyel hozzanak létre egy európai intézetet, amely kontinentális méretekben vizsgálná a volt kommunista rendszereket, s egyben szakmai segítséget nyújthatna a már működő nemzeti intézeteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?