Porosenko: háborús állapotok uralkodnak Kelet-Ukrajnában

Berlin |

<p>Háborús állapotok uralkodnak Ukrajna keleti részén, amit nem lehet tétlenül nézni - mondta egy szerdai német lapinterjúban Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök, aki szerint most kezdődik csak igazán a kijevi vezetésnek az oroszbarát szakadárok ellen indított, terrorellenesnek nevezett művelete.</p>

Petro Porosenko az Ütés (UDAR) párt elnökével, Vitalij Klicskóval a Bild című lapnak közösen adott interjúban kiemelte, hogy minden erővel Ukrajna "megmentésén" kell dolgozni, mert a Krím orosz megszállása és a keleti régióban kialakult háborús helyzet miatt vészesen megrendült az ország stabilitása. 

Az Ütés párt jelöltjeként a vasárnapi államfőválasztáson a szavazatok többségét elnyerő politikus elmondta, hogy amíg nem iktatták be hivatalába, nem adhat parancsokat a hadseregnek. Ugyanakkor "szoros kapcsolatban állok a kormánnyal és elmondhatom, hogy a terrorellenes művelet végre igazán elkezdődött. Nem engedhetjük többé, hogy ezek a terroristák elraboljanak és agyonlőjenek embereket, hogy elfoglaljanak kormányzati épületeket és hatályon kívül helyezzék a törvényeket" - mondta Porosenko.

A fegyveres szeparatisták, akik "háborút indítottak Ukrajna ellen", oroszországi kiképzőtáborokból érkeznek - tette hozzá, kiemelve, hogy Oroszország célja ingatag helyzetbe sodorni Ukrajnát, hogy "mindent elfogadjon, amit csak akarnak az oroszok". Erre a fenyegetésre a legjobb válasz a demokratikus választás, és a vasárnapi választás egyértelmű eredménye meg is lepte Vlagyimir Putyin orosz elnököt - fejtette ki Petro Porosenko.

Hangsúlyozta, hogy államfőként mindenekelőtt a hadsereg megerősítésén, finanszírozásának javításán dogozik majd. Vitalij Klicsko hozzátette, hogy az ukrán hadseregnek a lakosság anyagi támogatására, adományokra is szüksége van, mert tarthatatlan, hogy az ország biztonságáért harcoló katonáknak "még rendes golyóálló mellényük sincsen". Petro Porosenko úgy vélte, Putyin a "közvetlen befolyását" felhasználva leállíthatná a harcokat. Elmondta, hogy tárgyal majd az orosz elnökkel, de továbbra is minden eszközt alkalmazni kell, hogy nyomás alá helyezzék Oroszországot, beleértve az újabb szankciók bevezetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?