Pokolgépes merényletek Irakban, 32-en meghaltak

Bagdad |

<p>Életét vesztette 32 síita zarándok három, közel egyidejűleg elkövetett pokolgépes merényletben az iraki fővárosban csütörtökön, az egyik fő síita vallási ünnep előestéjén - közölték iraki rendőrségi és egészségügyi források.</p>

Bagdadban lezárták a főbb utakat, hogy a síita zarándokok nyugodtan vonulhassanak a város nyugati részében található Kadhimija síremlékhez, ahol megemlékeznek Mohamed próféta dédunokájának, Kadhim imám halálának évfordulójáról. A legtöbb halálos áldozattal járó támadást Kelet-Bagdadban követték el, itt a merénylők robbanószerrel megrakott kisbuszt repítettek a levegőbe a zarándokok közelében, a detonáció tizennégy emberrel végzett.

Személyautóba rejtett pokolgépeket hoztak működésbe a nyugati Manszúr és a Bagdad északi részén fekvő Saab negyedben is, a két merénylet következtében összesen tizennyolc ember vesztette életét. Az erőszakcselekmények száma Irakban az utóbbi egy évben megsokszorozódott, és olyan méreteket öltött, amilyenre nem volt példa 2008 óta. Ennek oka a kisebbségben lévő szunnita lakosság elégedetlensége, valamint a szomszédos Szíriában zajló és Irak lakosságát megosztó polgárháború.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?