Pokolgép robbant egy Irakhoz közeli piacon

Damaszkusz |

<p>Autóba rejtett pokolgép robbant szombaton egy piacon Szíria északi részén, az iraki határ közelében, a szíriai állami televízió szerint legkevesebb harminc &quot;terrorista&quot; meghalt. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) ugyanakkor nyolc halottról számolt be.</p>

A nagy erejű robbanás Dajr az-Zaur tartományban, az iraki határtól mintegy 80 kilométerre lévő al-Majadín városban volt. A régiót a lázadók és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai csoportja, az an-Nuszra Front tartja ellenőrzése alatt. Az an-Nuszra Front nem pusztán a damaszkuszi rezsim, hanem az Irakban és Szíriában egyaránt jelenlévő Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szunnita szélsőséges csoport ellen is harcol, amelynek ugyancsak Dajr az-Zaur az egyik bástyája. 

A régióbeli lázadók egyike az AFP francia hírügynökséggel azt közölte, hogy a majadíni merényletet az ILIÁ követte el, és a halottak közül legkevesebb 15 civil. A Bassár el-Aszad elnökhöz hű állami televízió szerint a harminc halott mellett tucatnyi sebesültje is van a merényletnek. Az OSDH nem közölt számokat a sebesültekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?