Phenjan nem válaszolt Szöul hívására a két Korea között létesített forródróton

Kim Dzsong Un k

Phenjan nem válaszolt az Észak-Korea és Dél-Korea között létesített forródróton megszokott reggeli telefonhívásra hétfőn – jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

A hívásokat a hétvégék kivételével ejtik meg, Phenjan péntek reggel sem válaszolt – tette hozzá a tárca.

A két ország a korábban megbeszéltek szerint naponta kétszer telefonál egymásnak, helyi idő szerint reggel 9-kor és délután 5-kor.

A dél-koreai védelmi tárca emellett azt közölte, hogy Phenjan négy napja a katonai forródróton sem elérhető.

A két ország között a viszony az utóbbi időben ismét feszültté vált, az észak-koreai állami média pedig szombaton bejelentette, hogy a kommunista állam hadserege újabb tesztet hajtott végre egy nukleáris célokra alkalmas, vízfelszín alatt támadó drónnal.

Észak-Korea hónapok óta rendszeresen tesztel különböző fegyvereket, és az elmúlt hetekben fokozta tevékenységét válaszul a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra, melyeket Phenjan többször élesen bírált és háborús készülődésnek minősített.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?