Pénteken lesz Obersovszky Péter temetése

<p>Pénteken délután 3 órakor lesz Obersovszky Péter újságíró, riporter, műsorvezető temetése a Fiumei úti sírkertben - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-vel.</p>

Az újságíró május 31-én, hosszan tartó betegség után, 55 éves korában halt meg.    Obersovszky Péter 1986-tól haláláig a médiában dolgozott, az elmúlt években a Magyar Televízió és a Kossuth Rádió műsorvezetője volt.     Munkatársa volt a Kossuth Rádió Krónikájának és az Egyenleg című műsornak, később a Hét szerkesztő-riportere és főszerkesztője lett. Dolgozott a TV2-nél és az Infórádiónál is, majd 2004-ben elindította a Krónika délben című műsort a Klubrádión, ezzel egyidejűleg a Magyar Televízió Élesben című vitaműsorát is vezette. Főszerkesztője és műsorvezetője volt az Echo TV Tabuk nélkül és Heti mérleg című műsorának is.     A köztévében a Ma Reggel és Az Este műsorvezetője, valamint A Lényeg felelős szerkesztője és műsorvezetője volt, emellett a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának felelős szerkesztőjeként dolgozott.   Obersovszky Pétert az MTVA saját halottjának tekinti. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?