Pedofília vádjával a Vatikán elítélt egy volt nunciust

Vatikánváros |

<p>Laikus státusba helyezték a pedofiliával vádolt lengyel Jozef Wesolowski volt nunciust, akinek a Vatikán a személyi szabadságát is korlátozta - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken.</p>

A döntést a Hittani Kongregáció hozta meg. A laikus státusba való helyezés tulajdonképpen első fokú ítéletnek felel meg. Jozef Wesolowskinak két hónap áll rendelkezésére a fellebbezésre - mondta el az újságíróknak Federico Lombardi. 

A szóvivő hozzátette, hogy a Hittani Kongregáció határozata után a vatikáni bíróság elé állíthatják a volt nunciust. “Wesolowski személyes szabadságát is korlátozzák” - hangsúlyozta Lombardi atya. Nem magyarázta el, hogy ez konkrétan, mit jelent, de Jozef Wesolowski eddig szabadon mozgott Rómában. Az olasz sajtó feltételezései szerint a volt püspök mostantól "házi őrizetbe" került a Vatikán területén. 

A 66 éves lengyel pap  a nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában. 2008 júliusától apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaságban. Ferenc pápa tavaly augusztusban hívatta vissza Rómába  Wesolowskit az őt érő pedofília vádak miatt. A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélést a nuncius a latin-amerikai országban követte el.    

Az olasz hírügynökségek annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy a volt nunciust a Vatikán kiadja az olasz hatóságoknak. Korábban Lombardi cáfolta azokat az értesüléseket miszerint a Dominikai Köztársaságnak vagy Lengyelországnak adják ki a volt nunciust.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?