Pakisztánban robbantott az Iszlám Állam, legalább 15 halott

Kvetta |

<p>Legkevesebb 15 ember életét követelte szombaton egy pokolgép robbanása a délnyugat-pakisztáni Kvetta városában - jelentette a The Express Tribune című pakisztáni lap. A merénylet megszervezőjeként az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet helyi szárnya jelentkezett az iszlamista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai hírszerző csoport.&nbsp;</p>

A pakisztáni hadsereg szerint egy terrorista öngyilkos merénylő követte el a pokolgépes támadást egy katonai teherautó ellen, megölve nyolc katonát és hét civilt. A robbanásban 32 ember megsebesült, köztük sok polgári személy.

A hadsereg úgy tudja, a merénylő gyújtóbombát használt, amelytől lángra kaptak a robbanás körzetében lévő járművek és házak is.

Kabír Kán tűzszerész szakértő a helyszíni szemlét követően megállapította, hogy öngyilkos merényletről van szó. Hozzátette: az elkövető 25 kilogramm robbanóanyagot vitt motorján, amellyel a katonai teherautónak hajtott.

Értesülések szerint a katonák útban voltak a kaszárnyájukba, amikor a pokolgép működésbe lépett a város egyik buszmegállójában.

Kamar Dzsavád Badzsva, a pakisztáni hadsereg főparancsnoka elítélte a támadást, amely szerinte kísérlet volt az ország függetlenségi napjának alkalmából rendezett ünnepségek elrontására.

Az ingatag biztonsági helyzetű Beludzsisztán tartomány székvárosában elkövetett merénylet megszervezőjeként az Iszlám Állam afganisztáni és pakisztáni szárnya, az Iszlám Állam-Horászán jelentkezett - jelentette a SITE az IÁ egy közleményére hivatkozva. A közlemény szerint a pokolgépet motorkerékpárra szerelték. 

Sarfraz Bugti, a tartományi kormányzat belügyminisztere szerint egy magánkórház közelében történt a pokolgépes támadás. Az ügyben vizsgálatot indítottak.

Kvetta mintegy száz kilométerre fekszik az afgán határtól. Beludzsisztánban a regionális javakból való nagyobb részesedésért vagy függetlenségért küzdő nacionalista és szakadár szervezetek tevékenykednek, de a múltban elkövetett támadásokért gyakran a tálib és más szélsőséges mozgalmakat tették felelőssé a hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?