Összehangolt támadásra készülnek a dzsihadisták iraki fellegvára ellen

Washington/Párizs |

<p>Összehangolt csapásra készül az Iszlám Állam dzsihadista szervezet iraki fellegvára, Moszul ellen az Egyesült Államok és Franciaország - közölte szerdán Stephane Le Foll francia kormányszóvivő.</p>

A France Info rádióállomásnak elmondta, hogy az ügyben Washingtonban tárgyal Jean Yves Le Drian francia védelmi miniszter, aki az amerikaiakkal egyeztet a támadás előkészítéséről.     Le Foll nem tudta megerősíteni azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint a francia különleges egységek több katonáját vasárnap meggyilkolták Líbiában. Azt azonban megerősítette, hogy az említett egységek jelen vannak az észak-afrikai országban.    "Természetesen a különleges egységek ott vannak, hogy segítséget nyújtsanak, és szavatolják a francia jelenlétet a terroristák elleni harcban" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.    Nem sokkal később a védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy három francia katona meghalt Líbiában, de további részleteket nem közölt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?