Összecsaptak Madridban a bányászok a rohamrendőrökkel

Madrid |

<p>Összecsaptak Madridban a tiltakozó bányászok a rohamrendőrökkel szerdán, a francia AFP hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint legalább ketten megsérültek.</p>

Szemtanúk szerint a gumilövedékek legalább tíz embert eltaláltak.
A bányászok kövekkel és üvegekkel dobálták meg a rohamrendőröket, miután azok megpróbálták feloszlatni a tüntetést. A spanyol ipari minisztérium épülete előtt több ezren gyűltek össze, hogy a megszorítások ellen tiltakozzanak.
Több száz bányász napokon át menetelt Spanyolország északi részének különböző tájairól, Asztúriából, Kasztília és León autonóm közösségből és Aragóniából a főváros felé, hogy a szénbányászat állami támogatásának csökkentése ellen tiltakozzon Madridban. Az úgynevezett "fekete menet" több mint két hétig tartott, és négyszáz kilométernél is többet tett meg. A bányászok kedden érték el a spanyol fővárost.
A spanyol kormány az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében 2018-ig fokozatosan teljesen megszünteti a szénbányászat állami támogatását. Az idei költségvetésben a tavalyi 301 millió euróval szemben már csak 111 milliót szán a kormány a szénbányászat támogatására.
A spanyolországi szénbányászat az elmúlt húsz évben folyamatosan leépült. Jelenleg már csak mintegy negyven létesítmény üzemel, többségük az ország északi részén. A tiltakozó bányászok attól tartanak, hogy az állami támogatás csökkenése miatt a spanyol bányák elveszítik versenyképességüket az olcsóbb importtal szemben. Úgy vélik az állami támogatások tervezett fokozatos megszüntetése a "bányák halálát" jelenti, és 8000 bányász és az iparágban közvetve érintett 30 ezer ember mind utcára kerülhet.
A madridi kormány kijelentette, nem változtat a szénbányák állami támogatását csökkentő döntésén. A kabinet kitart amellett, hogy szükség van a kiadások megnyirbálására, mert a spanyol gazdaság második éve zsugorodik, az államháztartás hiányát pedig a tavalyi GDP-arányos 8,9 százalékról a nemzeti össztermék 6,3 százalékára kell csökkenteni az idén, miközben a munkanélküliek aránya kis híján eléri a 25 százalékot, ami a legmagasabb az egész eurózónában.

(Frissítés: 17:48)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?