Orosz agresszió veszélyére figyelmeztet a lengyel védelmi miniszter

Varsó |

<p>Oroszország továbbra is fenyegetést jelent a NATO számára, és szisztematikusan készül az észak-atlanti szövetség elleni agresszióra - jelentette ki Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter.</p>

A Rzeczpospolita című lengyel napilapban kedden megjelent interjújában Antoni Macierewicz úgy vélekedett, minden eddigi orosz lépés azt tanúsítja, hogy Moszkva szisztematikusan készül egy agresszív műveletre, és hozzátette: "Itt az ideje, hogy erről nyíltan beszéljünk."

A korábban a szovjet érdekszférába tartozó Lengyelország attól tart a Krím félsziget Oroszországhoz csatolása és a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása óta, hogy a szomszédos Oroszország befolyásának további kiterjesztésére törekszik.

Július 8-9-én Varsóban rendezik meg a NATO következő csúcstalálkozóját, és Lengyelország arra törekszik, hogy a csúcson az észak-atlanti szövetség hozzon döntést egy fokozottabb katonai jelenlét megteremtéséről a NATO keleti határain.

Múlt szerdán amerikai katonai források közölték, hogy orosz harci repülőgépek repültek át agresszív módon többször egy amerikai hadihajó fölött a Balti-tengeren, nemzetközi vizeken. A romboló az incidenst megelőzően a lengyelországi Gdynia kikötőjében járt. Egy amerikai tisztségviselő szerint a két fél között az utóbbi időben ez volt a legerőszakosabb incidens.

Tavalyelőtt a NATO felfüggesztette együttműködését Oroszországgal, a kelet-ukrajnai konfliktusban játszott szerepére hivatkozva. Idén március végén Washington bejelentette, hogy páncélos dandárt telepít Kelet-Európába. Április közepén Moszkva komoly aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok nukleáris arzenáljának modernizálása keretében új, kisebb kapacitású, precíziós légibombák európai telepítését tervezi.

Moszkva rendszeresen óva inti a NATO-t attól, hogy az orosz határok közelében jelentős szövetséges haderőt állomásoztasson állandó jelleggel. Egy ilyen haderő telepítését ugyanis az orosz vezetés az 1997-ben megkötött, a két fél közötti együttműködést szabályozó NATO-Oroszország alapokmány megsértésének tekintené.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?