Őrizetbe vettek két katalán szeparatista vezetőt

Madrid |

<p>A spanyol központi büntetőbíróság (Audiencia Nacional) hétfőn elrendelte két katalán szeparatista vezető vizsgálati őrizetét, akiket zendüléssel gyanúsítanak.</p>

A vádhatóság szerint Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) elnöke, valamint Jordi Cuixart, az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezet vezetője kulcsfontosságú szerepet játszottak az október 1-jén megtartott katalán függetlenségi népszavazás megszervezésében, amelyet Madrid illegálisnak tekint.

A katalán kormány szóvivője, Jordi Turull a két szakadár vezetőre vonatkozó bírósági döntést a "spanyol állam provokációjának" nevezte. Hozzátette: a katalán emberek viszont nem engednek a provokációknak. 

Turull emellett kijelentette, hogy a Sánchez és Cuixart semmi rosszat nem követtek el, mindössze békés tiltakozásokra sürgettek embereket. 

A két szervezet több ezres tüntetéseket szervezett az elszakadás támogatására szeptember 20-án és 21-én Barcelonában. 

Az ANC és az Ómnium Cultural a vezetőik vizsgálati őrizetbe vételére reagálva tüntetéseket jelentett be keddre Katalónia szerte. A két szervezet arra kérte a katalánokat, hogy délben fejezzék be a munkát, és tiltakozzanak a vezetők fogva tartása ellen. 

Kedd estére további, ettől független tüntetéseket terveznek a spanyol központi kormány katalóniai képviseletei előtt.

A hétfői tárgyaláson meghallgatták a rendvédelmi szervek két magas rangú tisztségviselőjét is. A törvényszék a nap folyamán úgy döntött, hogy a szintén zendüléssel vádolt Josep Lluís Trapero Álvarez katalán rendőrfőnök szabadlábon védekezhet. Megelőző intézkedésként útlevelének leadására kötelezték a rendőrfőnököt, aki nem hagyhatja el az ország területét, és 15 naponta jelentkeznie kell a bíróságon. Az eljárásban gyanúsított Teresa Laplana, a katalán rendőrség intendánsa is, akinél a bíróság ugyanolyan megelőző intézkedéseket határozott meg, mint a rendőrfőnök esetében.

A spanyol büntetőtörvény alapján zendülés bűncselekményéért 8 és 15 év közötti börtönbüntetés szabható ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?