<p>Mexikóban őrizetbe vették egy drogkartell egyik vezetőjét a 43 guerrerói főiskolás tavalyi eltűnésével és valószínű meggyilkolásával összefüggésben - közölték csütörtökön a hatóságok. </p>
Őrizetbe vettek egy mexikói drogbárót
Mexikóváros |
A 36 éves Gildardo López Astudillót szerdán fogták el Guerrero szövetségi állam déli részén fekvő Taxco településen, 35 kilométerre északra attól a várostól, ahol a diákok egy éve "eltűntek". Astudillót - becenevén El Gilt - régóta körözték, mert azzal gyanúsították, hogy ő volt az értelmi szerzője a diákok ellen 2014. szeptember 26-ról 27-re virradóan elkövetett bűncselekménynek. A férfit kábítószer-terjesztéssel, zsarolással és szervezet bűnözéssel is gyanúsítják. Jesús Murillo Karam főügyész korábban azt mondta, Astudillo volt az, aki kartellének drogbáróját, Sidronio Casarrubiast tájékoztatta arról, hogy a banda konkurensei zavarják ügyleteiket Iguala városban. Casarrubias állítólag arra utasította őt, hogy védje meg területét. A Guerrero állambeli Igualában tavaly szeptemberben veszett nyoma 43 főiskolásnak. A hatóságok szerint rendőrök adták át a diákokat a Guerreros Unidos helyi drogkartellnek, amelynek emberei meggyilkolták, majd elégették őket, mert azt hitték róluk, hogy egy rivális bűnbanda tagjai. A mexikói társadalmat megrendítette a bűntény. Egy független nyomozói csoport az ügyben elkészítette saját jelentését, amelyben a hatósági vizsgálatának számos elemét kétségbe vonta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.