Őrizetbe vettek egy második embert a rotterdami terrorriadóval összefüggésben

Rotterdam |

<p>Hollandiában őrizetbe vettek egy második embert a szerda esti rotterdami terrorriadóval összefüggésben - közölte csütörtökön egy rendőrségi szóvivő.</p>

Rotterdamban szerda este terrorveszély miatt váratlanul lemondtak egy rockkoncertet. A város polgármestere akkor közölte, hogy őrizetbe vették egy spanyol rendszámú kisteherautó sofőrjét, mert a koncert tervezett helyszíne mellett parkoló járműben gázpalackokat találtak.

A második letartóztatás csütörtök hajnali két órakor történt a belga határ melletti Nordbrabant városban. Egy 22 éves férfiról van szó, akit kihallgatnak, és akinek a lakását átkutatták. Többet vele kapcsolatban egyelőre nem közöltek.

A hatóságok mindazonáltal azt mondták a NOS közszolgálati rádiónak, hogy az első letartóztatás valószínűleg vaklárma volt. A sofőr - egy spanyol szerelő - részeg volt, és ésszerű magyarázatot adott az autójában lévő gázpalackokra, de egyelőre őrizetben marad, és újra ki fogják hallgatni, lakását pedig átkutatják. A teherautójában a gázpalackokon kívül semmi gyanúsat nem találtak.

A rotterdami polgármester szerda este azt mondta: a spanyol hatóságok figyelmeztették a hollandiaiakat a terrorveszélyre. A fenyegetést komolyan vették, ezért a rendezvényszervezővel közösen a koncert lemondása mellett döntöttek. Egy névtelenül nyilatkozó spanyol terrorelhárítási tisztségviselő azt mondta szerdán hírügynökségi jelentések szerint, hogy a holland hatóságok figyelmeztetése nem áll kapcsolatban a múlt héten Katalóniában 15 halálos áldozatot követelő merényletekkel. 

A spanyol rendőrség nyomozást folytat a múlt heten Barcelonában és Cambrilsban merényleteket elkövető terroristasejttel összefüggésben. A múlt csütörtöki barcelonai gázolásos merénylet előtti éjszaka történt alcanari házrobbanás is. A nyomozók később a felrobbant háznál 120 butángázpalackot találtak, valamint a terroristák által a Sátán anyjának nevezett TATP (aceton-peroxid) előállításához szükséges, 500 liternyi acetont, hidrogén-peroxidot és a robbanószerek pusztítását fokozó nagy mennyiségű szöget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?