<p>Több ezer katona és rendőr bevetésével kezdődött művelet szombat reggel Rio de Janeiro négy favelájában, Brazíliában az ott garázdálkodó bűnbandák ellen.</p>
Óriási rendőri és katonai akció indult riói nyomornyegyedekben
A riói biztonsági szolgálatok tájékoztatása szerint a város északi részén három, nyugati felében pedig egy favelában indult akció; a hatóságoknak negyven ember ellen van elfogatóparancsuk.
Michel Temer brazil elnök a múlt héten írta alá azt a rendeletet, amely felhatalmazást adott a hadsereg bevetésére a szervezett bűnözés ellen. Ezt követően tízezer embert, köztük 8500 katonát vezényeltek a nagyvárosba. A szombat reggeli művelettel megkezdődött a bevetés második szakasza.
A nagyvárosban a közelmúltban elharapódzott az erőszak, és rengeteg kamiont raboltak ki a szervezett bűnözéshez köthető csoportok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.