Orbán: április 11-e az igazság pillanata lesz - Somogyi Tibor fotói

Budapest |

<p>Orbán Viktor szerint április 11-e, az országgyűlési választások első fordulójának napja a "gyors, átütő, megrendítő, alkotmányos változás", az igazság pillanata lesz. A Fidesz elnöke hétfői kampánynyitó beszédében azt üzente a kormánynak, ideje csomagolni: már csak 27 nap van a választásokig.</p>

Orbán Viktor pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén, kampánynyitó nagygyűlésén azt mondta: "azért hívtam ma ide önöket, hogy együtt, közösen indítsuk meg az utolsó nagy hajrát" 27 nappal április 11-e előtt. Hosszú volt az út a budai Vár lábáig, "időnként ránk támadtak (...), de meneteltünk rendületlenül", és az erő a megtett út arányában gyarapodott - tette hozzá.
"A mai napon becsengettek az utolsó körre. Itt vagyunk, a magyar nép áll a kapuk előtt. Ante portas. Igen, azt üzenjük a helytartótanácsnak, aki éppen reszketni méltóztatik, hogy már csak 27 nap, ideje csomagolni" - fejtette ki a pártelnök.     Hangsúlyozta, le kell zárni egy korszakot, és új irányt kell nyitni Magyarország számára. Április 11-én a XXI. századi magyarok végbevihetik a maguk forradalmát; április 11-e a gyors, átütő, megrendítő, alkotmányos, biztonságos változás, az igazság pillanata lesz, nem követel mártírokat, nem szed emberáldozatot - jelentette ki. Közölte: ő készen áll, hogy a maga munkáját elvégezze, de tudnia kell, azok is készen állnak-e, akik változást akarnak. Megerősítette, a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie.
Rámutatott ugyanakkor, a Fidesz sikere azon múlik, hogy minél többen szavazzanak a pártjára, a pártelnök ezért azt kérte: senki ne ossza meg a szavazatait. A választás napján akár egyetlen szavazaton is múlhat, hogy a siker döntő legyen, ne pedig elvesztett csata. Ezért aki megosztja - a helyi jelöltre, illetve a pártlistára leadható - szavazatát, az ellenfeleiket segíti, a közös, történelmi sikert kockáztatja - hangsúlyozta.
"A rosszat nem elég elítélni, le is kell győzni. Két jól irányzott szavazat, és a magyar név megint szép lesz: méltó régi nagy híréhez" - fogalmazott a Nemzeti dalt idézve Orbán Viktor.
Mint mondta: egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem összefogja sok millió ember szétfutó akaratát, egyesíti a nemzetet, és meg egy forradalomnál is többet ér.
Orbán Viktor úgy vélte: az ország vezetői az elmúlt nyolc évben meg sem próbáltak közös célokat kitűzni, csak a saját, önző érdekeikkel voltak elfoglalva, élenjáróból sereghajtóvá tették Magyarországot, a magyart a magyarra uszították. "Ha rajtuk múlna, egész Magyarországot belegyömöszölnék egy kis nokiás dobozba, és már vinnék is offshore bankjuk páncélszekrényébe" - fogalmazott.
A Fidesz elnöke azt mondta, nagy szégyen az, amit az eltelt nyolc év hozott az ország fejére, ám 27 nappal a választások előtt "ne féljük kimondani: mi most megkaptuk a lehetőséget", csak fel kell tenni a pontot az i-re. Arra a kérdésre, hogy vajon képesek lesznek-e rá, a tömeg hangos "igennel" válaszolt.
Orbán Viktor rámutatott, a helyzet nem könnyű, hiszen az ország nagyon rossz állapotban van, beteg és gyenge a teste: "kómába esett a gazdaság, tántorog az állam, a kormányzás az utolsókat rúgja, elborzasztó állapotok az egészségügyben, a közbiztonság megadta magát". Ráadásul - folytatta - a civilizációnk jövője is bizonytalan, a nyugati gazdaság recseg-ropog, újabb válság előérzete nyomasztja a világot.
A magyarok azonban nem olyanok, amilyennek ma mutatják magukat, ez csak egy "csúf fertőzés: a kommunizmussal és a megszállással behurcolt váltóláz" - emelte ki. Szerinte ettől látszik meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világ.
Pedig Magyarországnak tehetsége van a sikerhez - hangsúlyozta, hozzátéve: az emberek ma sem akarnak lemondani arról, hogy magyarok, arra vágynak, hogy ismét jó legyen magyarnak lenni, "ezért akar ma mindenki változást".
A Fidesz nagy útra készül - szögezte le Orbán Viktor azzal, hogy pártja hiszi: jó kormányzással le lehet győzni a munkanélküliséget, talpra lehet állítani a gazdaságot, meg lehet menteni az egészségügyet, újra rendet és közbiztonságot lehet teremteni, meg lehet védeni a családok, idős emberek biztonságát is. Hozzátette: kellenek gyors, alapos, szigorú intézkedések, hogy legyen elég munkahely, rend, tisztesség és tudás.
A sikeres kormányzás önmagában kevés, több kell, le kell ereszkedni a bajok gyökeréhez - emelte ki a pártelnök, aki szerint szembe kell nézni a "romlottsággal, az elcsábítottsággal, a fonákjára fordított eszmékkel, a butasággal és a közömbösséggel".
Orbán Viktor szerint ahhoz, hogy az ország felül tudjon emelkedni bajain, igazi megújulásra van szükség, és arra, hogy "minden magyar először magában zabolázza meg a romlottságra való hajlamot", és magában hajtsa végre azt a gyökeres változást, amellyel végérvényesen a becsület, a haza, a szorgalom és a tudás mellé állunk.
Csak ezzel kezdődhet el az igazi változás, hazánk belső szellemi, erkölcsi rendjének helyreállítása, ez a munka vár most a Fideszre - emelte ki.
Ezért - fűzte hozzá - április 11-én nemcsak képviselőket, miniszterelnököt, kormányt, hanem többet fogunk választani, a "befuccsolt jelen helyett jövőt" választhatunk magunknak, személyes és közös jövőt.
A Fidesz elnöke úgy vélekedett: ma egyetlen politikai erő jelenthet reményt Magyarország számára, s ez a Fidesz; csak a Fidesz képes "elgörgetni a megújulás útját eltorlaszoló súlyos sziklatömböket", képes véghez vinni a törvényes elszámoltatást, helyreállítani a demokratikus normákat, és tudja visszaszerezni hazánk nemzetközi tekintélyét.
Orbán Viktor beszédét nem a szokásos "Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" szlogennel, hanem az "Itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok!" felkiáltással zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?