Olaf Scholz szerint nem látszik változni Putyin hozzáállása

Olaf Scholz

Olaf Scholz német kancellár nem észlel semmilyen változást Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállásában az Ukrajna ellen indított háborúhoz, amely szerinte „esztelen” és „az egész világnak árt”. Erről Scholz egy szombaton megjelent interjúban beszélt.

Állítását arra alapozta, hogy pénteken több mint egy órán át telefonon tárgyalt Putyinnal. Előtte hat hete beszéltek.

A kancellár szerint egyértelmű, hogy Oroszország az elmúlt 11 hétben nem érte el semmilyen deklarált célját, amelyek egyike volt, hogy Ukrajnából az Oroszország és a terjeszkedő NATO közötti ütközőövezetet csináljon. Sőt, szerinte éppen ellenkezőleg: a háború új életet lehelt a nyugati védelmi szövetségbe.

„A NATO nem visszahúzódott, hanem megerősítette erőit a keleti szárnyán, és a szövetség még erősebb lesz, miután Finnország és Svédország csatlakozik hozzá” – jelentette ki Scholz a t-online című hírportálnak nyilatkozva.

Az orosz hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett már el ebben a háborúban, sokkal többet, mint a Szovjetunió az egy évtizedig tartó afganisztáni hadjáratában – mondta a kancellár. Putyinnak fel kellene ismernie, hogy ebből a helyzetből csak úgy kerülhet ki Oroszország, ha megállapodik Ukrajnával, viszont a béke feltételeit nem diktálhatja – tette hozzá. Scholz fogadkozott, hogy Németország nem áll le Oroszország büntetésével a háború miatt a szankciók révén, és hogy a berlini kormány továbbra is támogatni fogja az Ukrajnának történő fegyverszállításokat.

„Putyin azon őrült elképzeléséért, hogy kiterjeszti az orosz birodalmat, az egész világ, benne Oroszország óriási árat fizet most” – hangsúlyozta, emlékeztetve például a globális gabonahiányra, amely különösen a fejlődő országokat sújtja. „Azokban az országokban az éhínség elkerülése a tét, nem pusztán az, mint ami nálunk, hogy van-e elég napraforgóolaj az élelmiszeráruházak polcain” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?