Október 23. - külön ünneplő pártok Magyarországon

Budapest |

<p>A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődik ma az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. és a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából tartandó központi ünnepségsorozat; a parlamenti pártok  külön-külön ünnepelnek.</p>

 A pártoktól érkezett jelzések szerint a központi ünnepségen az MSZP politikusain kívül a KDNP képviselteti magát, politikusaik ott lesznek a zászlófelvonáson és a koszorúzáson is.
    A zászlófelvonást követően a Vértanúk terén csendes megemlékezés lesz Nagy Imre szobránál, ahol Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke rója le tiszteletét. A közjogi méltóságok koszorúkat helyeznek el az Ötvenhatosok terén is.
    Sólyom László a Sándor-palotában Nagy Imre Érdemérmeket ad át, az ünnepségen a miniszterelnök is ott lesz. Bajnai Gordon este köszöntőt mond a Húsz éves a Köztársaság Díj ünnepségén a Parlamentben.
    Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kora reggel az Új Köztemetőben koszorút helyez el az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából a 301-es parcellánál.      
    A Fidesz délelőtt koszorúz az Új köztemetőben, majd az 1948-ban lerombolt, most újjáépített nagytétényi Országzászlót Orbán Viktor, a párt elnöke jelenlétében avatják fel. Az ünnepségen Orbán Viktor és Szabolcs Attila polgármester mond beszédet, majd az Országzászlót megáldják a történelmi egyházak papjai.
    Az SZDSZ kora délután szintén a 301-es parcellájánál tart megemlékezést, amelyen beszédet mond Retkes Attila pártelnök. A Magyar Demokrata Fórum ugyancsak a 301-es parcellánál tiszteleg a forradalom és szabadságharc áldozatainak emléke előtt délelőtt.
    A KDNP elnöke, Semjén Zsolt a Borsod megyei Füzéren mond ünnepi beszédet kora este.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?