Obama: hiba lenne nem együttműködni az oroszokkal

Washington |

<p>Hibát követne el az Egyesült Államok, ha kizárná Oroszországot az együttműködésből, mert számos globális problémát, például a nukleáris leszerelés kérdését csak közös erővel lehet megoldani - mondta Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje a CNN-nek egy interjúban, amelyből a hírtelevízió egyelőre részleteket mutatott csak be.</p>

Az illinois szenátor várható republikánus ellenfele, John McCain korábban azt mondta, hogy Moszkvát ki kellene zárni a világ hét legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömörítő G8 csoportból, mert az orosz kormány antidemokratikus lépéseket is véghezvitt az elmúlt években.

A teljes terjedelmében vasárnap adásba kerülő beszélgetésben Obama arról is beszélt: alapvetően nem híve a halálbüntetésnek, ám Oszama bin Laden esetében indokoltnak tartaná a legsúlyosabb büntetést kiszabását.

Afganisztánnal kapcsolatban azt mondta: a problémák nagy részét az okozza, hogy az Egyesült Államok az iraki háborúra kezdett koncentrálni, és hagyta újra megerősödni Afganisztánban a tálibokat és az al-Kaidát. "Ezt a hibát elnökként ki fogom javítani" - jelentette ki, és Hamid Karzai afgán elnököt is bírálta az ország helyzete miatt. "Úgy gondolom, hogy a Karzai-kormány még nem mászott elő a bunkeréből, és nem tudta megfelelően megszervezni Afganisztán irányítását, az igazságszolgáltatást és a rendőrséget" - fogalmazott.

A Republikánus Nemzeti Bizottság szóvivője azonnal élesen reagált a demokrata politikus szavaira. Obama soha nem járt Afganisztánban, szavai teljes mértékben távol állnak a valóságtól, sőt sértőek az Egyesült Államok szövetségeseire nézve - fogalmazott egy közleményben. (MTI)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?