Obama azt állítja, legyőzte volna Trumpot az idén, Trump szerint semmiképp

Washington |

<p>A hivataláról január 20-án leköszönő Barack Obama amerikai elnök azt állította egy hétfőn sugárzott interjújában, hogy legyőzte volna Donald Trump megválasztott elnököt, ha a törvény szerint indulhatott volna egy harmadik mandátumért, és a Demokrata Párt részéről ő lett volna az idén az elnökjelölt. Trump azonnal reagált a Twitteren, és azt írta, Obama semmiképpen nem tudta volna legyőzni őt.</p>

Obama azt mondta David Axelrodnak, a CNN egyik politikai hírmagyarázójának, aki 2008-as és 2012-es kampányában is vezető szerepet töltött be, hogy baloldali politikája még most, 2016-ban is nyertes lett volna. "A többség még mindig hisz abban az egységes Amerikában, amely toleráns, sokszínű, nyitott, tele van energiával és dinamizmussal. A probléma az, hogy ez nem mindig érvényesül a politikában" - mondta.   Trump szerint azért képtelenség, hogy Obama győzött volna, mert elnöksége alatt az amerikai cégek rengeteg állást helyeztek ki külföldre, nem volt sikeres az Egyesült Államok küzdelme az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen, és mert szerinte kudarcba fulladt Obama egészségügyi reformja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?