Obama az NSA külföldi tevékenységének ellenőrzését kezdeményezi

<p>Barack Obama amerikai elnök bejelentette hétfőn, hogy kezdeményezi a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) külföldi tevékenységének ellenőrzését.</p>

Obama az ABC amerikai televíziós egyik műsorában beszélt erről. Mint mondta: a nemzetbiztonsági szolgálatoknak  elsősorban azt kell szavatolniuk, hogy semmi se fenyegeti az amerikaiakat.    "Mi határozzuk meg számukra az irányvonalat. Az elmúlt években azonban azt láttuk, hogy teljesítményük nőtt és lehetőségeik szélesedtek, ezért kezdeményezek most egy ellenőrzést, biztosítandó azt, hogy amennyiben valamit meg tudnak tenni, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy meg is kell tenniük" - jelentette ki Obama.    Az amerikai elnök elismerte: miközben nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy a titkosszolgálatok mit tehetnek az országon belül, Edward Snowden, az NSA volt informatikusának kiszivárogatásai nyomán egy sor kérdés merült fel. "Ami a hírszerzők külföldi munkáját illeti, kevesebb a korlátozás" - mondta Obama.    Az amerikai elnök nem volt hajlandó nyilatkozni azokról a német sajtóértesülésekről, amelyek szerint ő tudott róla, hogy az NSA lehallgatta Angela Merkel német kancellár telefonját. Obama arra hivatkozott, hogy ez titkosított információ.    A The Wall Street Journal című amerikai napilap amerikai illetékesekre hivatkozva azt írta hétfőn, hogy az NSA nyáron hagyta abba Angela Merkel német kancellár és több más vezető külföldi politikus telefonjának a lehallgatását, miután a tudomást szerzett róla a Fehér Ház is. A lap azt írta, hogy az NSA mintegy 35 külföldi vezető politikus telefonbeszélgetéseit figyelte.     Dianne Feinsten, az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának demokrata párt elnöke hétfőn közölte: a Fehér Ház biztosította őt, hogy nem folytatódik a szövetségeseket érintő adatgyűjtés. Leszögezte, hogy határozottan ellenzi a szövetséges országok - köztük Franciaország, Spanyolország, Mexikó és Németország - vezetőinek megfigyelését.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?