Obama aggódik az ukrajnai helyzet miatt

Washinghton |

<p>Barack Obama amerikai elnök aggodalmát fejezte ki pénteken az Ukrajnából jelentett orosz katonai csapatmozgások miatt, és figyelmeztette Moszkvát, hogy minden ukrajnai intervenciónak &quot;ára lesz&quot;.</p>

"Mély aggodalommal töltenek el most bennünket az Oroszországi Föderációnak Ukrajna belsejében végrehajtott katonai csapatmozgásairól szóló jelentések" - jelentette ki az elnök a Fehér Házban.

"Oroszországnak történelmi kapcsolatai vannak Ukrajnával, beleértve a kulturális és a gazdasági kötődéseket, és katonai létesítménye is van a Krímben, de Ukrajna szuverenitásának és területi épségének bármilyen megsértése nagyon destabilizáló hatású lenne, ami nem áll érdekében Ukrajnának, Oroszországnak vagy Európának" - mondta Obama.
   

Rámutatott, hogy egy ilyen lépés súlyos beavatkozást jelentene az olyan ügyekbe, amelyekben csak az ukránok határozhatnak, egyértelműen megsértené Oroszországnak azt a kötelezettségét, hogy tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és határait, valamint a nemzetközi törvényeket is, és tiltakozást váltana ki szerte a világon.
   

"Az Egyesült Államok a nemzetközi közösség mellett fog állni annak megerősítésében, hogy Ukrajnában minden katonai beavatkozásnak ára lesz" - tette hozzá.
   

Az elnök leszögezte, hogy az Egyesült Államok az Ukrajnában kibontakozó eseményekkel kapcsolatban mindig is egyértelműen azon az elven volt: az ukrán nép "megérdemeli, hogy esélye legyen saját sorsának meghatározására".
   

Emlékeztetett arra, hogy Washington európai szövetségeseivel együtt sürgette az erőszak beszüntetését, és bátorította az ukránokat, hogy olyan irányvonalat kövessenek, amellyel stabilizálni tudják országukat, össze tudnak kovácsolni egy széles alapra támaszkodó kormányt, és előkészítik a tavasszal megrendezendő választásokat.  
   

Kitért arra, hogy néhány nappal ezelőtt tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és hogy a kormánya napi kapcsolatban áll az orosz hivatalos személyekkel.
   

"Világossá tettük (Moszkva számára), hogy részesei lehetnek a nemzetközi közösség azon erőfeszítéseinek, amelyek a stabilitás megteremtésére irányulnak, valamint az egységes Ukrajna fejlődésének, ami nemcsak Ukrajna népének és a nemzetközi közösségnek, de Oroszországnak is érdekében áll" - mondta.
   

Joe Biden alelnök arról biztosította az ukrán miniszterelnököt, hogy az Egyesült Államok támogatja kormányának erőfeszítéseit ezekben a nehéz napokban, és kiáll Ukrajna szuverenitása, területi épsége és demokratikus jövője mellett - emlékeztetett Obama.
   

Az amerikai elnök méltatta az ukrán kormány visszafogottságát és azt, hogy Kijev betartja nemzetközi kötelezettségeit. Mint mondta, az Egyesült Államok továbbra is rendszeresen egyeztet majd európai szövetségeseivel, közvetlenül kommunikál az orosz kormánnyal, és folyamatos tájékoztatást ad a fejleményekről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?