Obama a európai dzsihadisták jelentette veszélyre figyelmeztetett

Washington |

<p>Barack Obama szerint veszélyt jelentenek hazájára a szíriai vagy az iraki szent háború (dzsihád) ügyét felkaroló európaiak, mivel azok&nbsp; hazatérésük után a vízumkötelezettség hiánya miatt gond nélkül tovább utazhatnak az Egyesült Államokba is.</p>

"Bizonyos európaiak magukénak érzik a szunnita felkelők ügyét és Szíriába mennek. Mások Irakba indulnak, ott harci tapasztalatokat szereznek és visszatérnek" - mutatott rá az amerikai elnök az ABC amerikai tévécsatornán vasárnap sugárzott interjújában. Ezeknek a harcosoknak európai útlevelük van, így nem kell vízumot igényelniük ahhoz, hogy az Egyesült Államok területére léphessenek - folytatta Obama.

    Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport iraki előretörése nyomán az amerikai elnök nemrég többtucatnyi katonai tanácsadót küldött Bagdadba az iraki biztonsági erők támogatása céljából, ugyanakkor elvetette az amerikai katonai intervenció lehetőségét.

    A legutóbbi becslések szerint 780 francia állampolgár tart Szíria felé, illetve vesz részt a három éve tartó polgárháborúban vagy éppen tér haza onnan. Belgiumnak mintegy 200, Nagy-Britanniának körülbelül 400 állampolgára érintett a szíriai háborúban.

    Az amerikai elnök szerint az említett kockázatok miatt javítani kell Washington ellenőrzési politikáján, illetve a helyszíni (szíriai és iraki) hírszerzési gyakorlatán.

    Peter King amerikai republikánus képviselő szerint Obama nyilatkozatai nem kielégítőek és szerinte támadólag kellene fellépnie. "Szíria jelenti számunkra a legnagyobb fenyegetést. Nemcsak a Szíriából hazatérő több ezer európainak van engedélye az Egyesült Államokba való belépésre, hanem ott van az a több mint száz amerikai is, aki jelenleg Szíriában tartózkodik" - mondta az ABC-nek King, aki a képviselőház nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Az amerikai külügyminisztérium információi szerint ezen amerikaiak egyike követett el májusban egy öngyilkos merényletet Szíria északi részén.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?