Nyílt konfliktus a Cseh Televízió és a katonai rendőrség között

Prága |

<p>Nyílt konfliktus robbant ki a közszolgálati Cseh Televízió és a katonai rendőrség között, miután a televízió elutasította egyik riporterének birtokába jutott titkos anyagok kiadását.</p>

A katonai rendőrség emberei csütörtökön délután a televízió prágai központjában ezért hivatalosan lezárták Karel Rožánek, riporter irodáját. A televízió tiltakozik az eljárás ellen, s továbbra sem hajlandó kiadni a katonák által kért anyagot.

A rendőrség Miroslav Krejčík tábornok, a katonai felderítés egykori vezetőjének a 2007-ben a védelmi tárcánál összeállított aktáit szeretné visszaszerezni. Az ügy a cseh hadseregben a múltban történt korrupciógyanús ügyekkel, beszerzésekkel függ össze.

"A rendőrök először a hírigazgatót keresték, és a Rožánek kolléga által megszerzett titkos anyag kiadását kérték. Konkrétan azokról az aktákról van szó, amelyeket a védelmi minisztériumban állítottak össze, a melyek következtében Miroslav Krejčík távozni kényszerült a katonai felderítés éléről" - közölte Ladislav Šticha, a televízió szóvivője.

Bár a rendőrök egy államügyészi rendelettel érveltek, a televízió a kért anyag kiadását elutasította. Jiří Janečka, a televízió vezérigazgatója kiutasította a rendőröket a televízióból.

"Végül is lepecsételték az irodát, majd kiutasítottuk őket az épületből" - jelentette ki a szóvivő, aki botrányosnak minősítette a hatóságok eljárását.

Jan Čermák, a katonai rendőrség szóvivője szerint a hatóság titkos információk engedély nélküli nyilvánosságra kerülésének a veszélyét vizsgálja. Szerinte ez bűncselekmény, amely három éves szabadságvesztéssel sújtható.

"Az anyag kiadását már korábban kérték tőlem, de elutasítottam. Információs forrásaimat megvédem" - nyilatkozta Karel Rožánek, riporter.

A cseh sajtóban megjelent értesülések szerint Krejčíknek azért kellett négy éve távoznia a katonai felderítés éléről, mert érzékeny információkat tartalmazó, lejárató jellegű dossziét vezetett Vlasta Parkanová, akkori védelmi miniszterről. Az adatok beszerzését állítólag maga Krejcík irányította, de ő azt tagadja. Krejčík távozásának körülményeivel a katonai felderítés éléről korábban a képviselőház védelmi és biztonsági bizottsága is foglalkozott. A tábornok meghallgatása után lemondásra szólították fel Parkanovát, de az ezt elutasította.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?