Nokia - öthavi pluszfizetést kaphatnak a Komáromból elbocsátottak

Tatabánya |

<p>A törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet a Nokia a komáromi gyárból elbocsátani kívánt 2.300 dolgozónak - tájékoztatta a munkavállalói érdekképviselet vezetője pénteken az MTI-t.</p>

László Zoltán elmondta: a Nokia a szakszervezettel közösen kialakította azokat a szempontokat, melyekre tekintettel lesznek az elbocsátások során. Figyelembe veszik többek között az egy keresős családokban élő munkavállalók, a több gyermekesek, az idősek és azok érdekeit, akiknek családjából mindkét felnőtt a Nokiánál dolgozik.
Az elbocsátandók körét csak hétfőn kezdik összeállítani, ezért nem lehet tudni, a létszámból hány fő magyar, vagy szlovák állampolgár, illetve Komárom-Esztergom megyei lakos.
László Zoltán hozzátette: számításaik szerint a munkavállalók ledolgozott éveik után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak. Álláskeresésükhöz Győrben, Komáromban és Tatabányán nyit pályaorientációs pontokat a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete és az MSZOSZ megyei képviseletei. Komáromban az önkormányzat biztosított helyiséget az pályaorientációs ponthoz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban bejelentette, hogy a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról állapodtak meg, amely igyekszik feltárni a tömeges létszámleépítés következményeit enyhítő lehetőségeket.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja tárgyalásokat kezdett a régió vállalkozóival, hogy a Nokiától elküldött dolgozókkal bővítsék vállalkozásuk létszámát, akár foglalkoztatási támogatások biztosításával, munkahelyteremtő beruházás, bértámogatás, képzési támogatás, utazási költségtérítés nyújtásával.
A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.300 főt bocsát el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?