Népszava: hónapokon belül visszaállíthatják a Trianon-szobrot Újpesten

Budapest |

<p>Már októberben dönthet a fővárosi közgyűlés az újpesti "Fájdalmas Anya" szobor visszaállításáról - közölte a Népszavával Ughy Attila, az ügyben illetékes Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság fideszes elnöke.</p>

Trippon Norbert, a IV. kerület szocialista alpolgármestere a múlt héten kezdeményezte az először 1937-ben Újpest főterére került trianoni emlékmű visszaállítását. A "Fájdalmas Anya" című bronzszobor a Horthy-kor után a szocializmus éveiben is helyén maradhatott, egészen 1992–1993 fordulójáig, amikor is a helyi legendák szerint garázda kezek elől az egyik újpesti önkormányzati intézmény udvarára "menekítették" - ismerteti a napilap keddi száma.
    Ughy Attila emlékeztetett rá: ha a helyi képviselő-testület támogatja a javaslatot, s minden szükséges szakhatósági  engedélyt beszereztek, akkor még szükség lesz a Budapest Galéria (BG) döntésére. Csak ezután kerülhet a javaslat a főváros két illetékes testülete, a városfejlesztési, illetve a kulturális bizottság elé. Az ő döntéseik alapján vitatja meg a kérdést a közgyűlés.
    Zsigmond Attila, a BG főigazgatója a Népszavának azt mondta: ők csak az új helyszínt vizsgálják meg szakmai szempontból, a szobrot magát nem, mivel azt már zsűrizték, mikor felállították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?