Nemzeti kerekasztal-megbeszélés kezdődött Ukrajnában

Kijev |

<p>Az ukrán vezetés nyitott a párbeszédre minden régió képviselőivel, ha ők valóban ezt akarják - jelentette ki Olekszandr Turcsinov házelnök, ügyvivő államfő szerdán, a parlamentben rendezett első válságkezelő nemzeti kerekasztal-megbeszélést megnyitó beszédében, amelyen ugyanakkor nem voltak jelen az oroszbarát szakadárok képviselői.&nbsp;</p>

A tanácskozás kézzelfogható eredmény nélkül ért véget, a felek várhatóan szombaton folytatják a tárgyalásokat. Turcsinov kijelentette, hogy Kijev kész meghallgatni a Donyec-medencében élőket. "Nem kell lőni, rabolni és épületeket elfoglalni, Önöket anélkül is meghalljuk" - tette hozzá. Ismételten leszögezte ugyanakkor, hogy a kijevi vezetés nem enged a "terrornak és a zsarolásnak". Kiemelte, hogy a parlament és a kormány kész az államigazgatási rendszer gyökeres megváltoztatására, amivel több hatalmat és önrendelkezési jogot kapnak a régiók. "Mi valódi decentralizációról beszélünk, amelynek célja, hogy a régiók ténylegesen megérezzék saját erejüket, önállóságukat és tekintélyüket" - jelentette ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Ukrajna számára több mint százmilliárd dollár értekű kárt okozott a Krím elszakítása. 

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök szorgalmazta, hogy minden régióban rendezzenek kerekasztal-tárgyalásokat. Kijelentette: a kormány tagjai a lehetőségek szerint a legnagyobb gyakorisággal fognak a régiókba látogatni, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket a hatalom decentralizációja mellett. A miniszterelnök a kormány előtt álló feladatok közül a legfontosabbaknak a közbiztonság helyreállítását, a rendvédelmi szervek reformját és a korrupció elleni harcot nevezte meg.

"Elsőrendű cél az egyes emberek biztonságának megteremtése. Ukrajnában az emberek félni kezdtek. Félnek kimenni az utcára, egymással beszélgetni, félnek jövőjük, családjuk, országuk miatt, és tartanak attól, mi lesz velük holnap" - hangoztatta Jacenyuk. Hozzátette, hogy a korrupció elleni harc és a munkahelyteremtés is olyan feladat, amelynek egyesítenie kell az országot. 

Julija Timosenko volt kormányfő, a Haza (Batykivscsina) párt elnökjelöltje sürgette, hogy mielőbb rendezzenek kerekasztal-megbeszélést a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében. Véleménye szerint a destabilizációs válság megoldása érdekében elsősorban meg kell szüntetni az Ukrajna elleni külső agressziót, és el kell oszlatni a helyi lakosság félelmeit" - fejtette ki. Leszögezte, hogy Ukrajna képtelen egyedül megállítani az orosz agressziót, erre csak a világ vezető hatalmainak erős és hatékony politikája lehet képes. Felszólított az Oroszország elleni korlátozó intézkedések harmadik szakaszának mihamarabbi életbe léptetésére. 

A kerekasztal-megbeszélést moderáló Leonyid Kravcsuk volt államfő hangsúlyozta, hogy a kerekasztal-találkozó mindennél legfontosabb feladata "Ukrajna megőrzése". A szerdai megbeszélésen kormányzati és parlamenti képviselők, vezető politikusok, egyházi személyiségek, vállalkozók és közigazgatási vezetők mellett részt vett társmoderátorként Leonyid Kucsma volt államfő. Nem vett részt viszont Ukrajna két másik volt elnöke, Viktor Juscsenko és a posztjáról eltávolított, jelenleg Oroszországban tartózkodó Viktor Janukovics, továbbá nem voltak jelen a donyecki és a luhanszki szakadárok képviselői sem. 

A nemzeti kerekasztal-megbeszélésnek elkeresztelt tanácskozás minden kézzelfogható eredmény nélkül ért véget, hírügynökségi jelentések szerint a részvevők csak abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat, és feltételesen szombatot jelölték meg időpontként. A kijevi hatalomváltást követően elsőként a dél-ukrajnai Krím-félszigeten kezdődtek szeparatista megmozdulások. Orosz katonai jelenlét mellett március 16-án a szeparatisták népszavazást rendeztek a félsziget hovatartozásáról, ami után Oroszország elcsatolta a területet. A krími népszavazást és a terület Oroszországhoz tartozását Kijev nem ismeri el. Ezután április elején az ország keleti részén, főként Donyeck és Luhanszk megyében törtek ki oroszbarát szeparatista lázongások. Fegyveresek középületeket foglaltak el, túszokat ejtettek, miután a központi kormányzat terrorellenes műveletet indított Donyeck megyében. 

A szakadár fegyveresek ellen vívott harcokban az ukrán biztonság és fegyveres erők már több mint húsz tagja vesztette életét. A kerekasztal-tárgyalást megelőző napon, kedden Donyeck megye északi részén, Kramatorszknál hét katona esett el a szeparatista fegyveresekkel vívott tűzharcban. Múlt hétvégén mindkét megyében referendumot tartottak, amelynek eredményére hivatkozva a szakadárok kikiáltották a régiók Ukrajnától való függetlenségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?