Német védelmi miniszter: Moszkva nem erőltetheti rá nézeteit a NATO-ra

Christine Lambrecht

Moszkva nem erőltetheti rá nézeteit a NATO-ra a regionális biztonság kérdésében – jelentette ki Christine Lambrecht német védelmi miniszter újságíróknak vasárnap Litvániában, amikor látogatást tett a balti országban állomásozó NATO-katonáknál.

Lambrecht azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy Oroszország a héten javaslatot tett a NATO-nak a kelet-európai biztonsági helyzetre vonatkozóan, átadott két megállapodás-tervezetet a feszültség oldása érdekében. Moszkva egyebek között azt szeretné, ha a felek közösen kötelezettséget vállalnának a vitás kérdések békés rendezésére, tartózkodnának a fenyegetéstől, és megerősítenék, hogy nem tekintik egymást ellenségnek. Washington pénteken közölte, hogy egyeztetni fog európai szövetségeseivel és partnereivel a kezdeményezésről. Moszkva javaslatának azonban előzménye, hogy Oroszország mintegy százezer katonát vonultatott fel az ukrán határ közelében, és feszültté vált a katonai helyzet Kelet-Európában.

Lambrechtnek védelmi miniszterként ez az első külföldi látogatása. A litvániai NATO-erők Ruklában állomásoznak az 550 fős német kontingens vezetésével. De hasonló NATO-kötelékek vannak a többi balti országban és Lengyelországban is 2017 óta Oroszország elrettentésére egy esetleges megszállási kísérlettől.

„A diplomácia és az elrettentés eszközével meg kell oldanunk ezt a feszült helyzetet, amelyben vagyunk, meg kell vitatnunk egymással az orosz javaslatokat, de Oroszország nem erőltetheti rá nézeteit a NATO-partnerekre” – mondta Lambrecht.

A német miniszter találkozott litván hivatali partnerével, Arvydas Anusauskasszal, aki felhívta a figyelmét arra, hogy a balti országok és Lengyelország közé ékelődő kalinyingrádi orosz területen Moszkva tízszer annyi katonát állomásoztat, mint ahány NATO-katona van a litvániai NATO-zászlóaljban. Anusauskas szerint képtelenség teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket Oroszország javaslataiba beleírt, ezért el kell utasítani ezeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?