Nem tudnak lépést tartani az ebola terjedésével

Conakry |

<p>Gyorsabban terjed az eddig több mint hétszáz ember halálát okozó Ebola-vírus Nyugat-Afrikában, mint ahogy a megfékezésére irányuló erőfeszítések haladnak - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken, az érintett országok elnökeivel folytatott guineai találkozója után.</p>

 "Emberéletek tekintetében és társadalmi-gazdasági szempontból is katasztrofális következményekkel járhat a helyzet további romlása, nagy a kockázata emellett annak is, hogy a járvány más országokra is átterjed" - jelentette ki Margaret Chan az egyeztetés után tartott sajtótájékoztatóján.
   

A főigazgató abbéli reményét fejezte ki, hogy a pénteki találkozó fordulópont lesz az Ebola-vírus elleni harcban. A járvány elleni fellépés a főigazgató szerint jelenleg közel sem kielégítő.
   

Az Ebola-vírus okozta vérzéses láz már legalább 729 emberrel végzett Nyugat-Afrikában. A WHO tájékoztatása szerint eddig összesen több mint 1300 megbetegedést regisztráltak. Csak július 23. és 27. között 122 új megbetegedést jegyeztek fel Guineában, Libériában, Nigériában és Sierra Leonéban, a 122-ből 57-en bele is haltak a kórba.
   

Az ENSZ egészségügyi szervezete a járvány megfékezésére 100 millió dolláros akciótervet dolgozott ki. Eszerint az érintett országokba több száz egészségügyi dolgozót - köztük orvosokat, ápolókat, járványkutatókat és logisztikai szakértőket - küldenének, mivel a helyi szervek képtelenek megbirkózni a kórral.
   

Margaret Chan ennek kapcsán hangsúlyozta, nem kellene hagyni, hogy a járvány továbbterjedjen. "A vírusok és más mikrobák túlélési mechanizmusa a folyamatos mutáció és az alkalmazkodóképesség" - mondta a szakember, majd hozzátette: nem szabad esélyt adni a kórokozó számára, hogy "még több meglepetést okozzon".
   

Az első megbetegedésekről február elején érkeztek hírek Guineából, a járvány ezután terjedt át a környező országokra.
   

Az Ebola-vírus Afrikában van jelen; vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés.
   

A betegségre nincs orvosság, sem gyógymód. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség legtöbbször végzetessé válik. A vírust a Kongó egyik mellékfolyójáról nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?