Nem tárgyal az RMDSZ az MPP-vel

Marosvásárhely |

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lezárta a párbeszédet a Magyar Polgári Párttal (MPP) a választási együttműködésről - ezt Markó Béla, az RMDSZ elnöke jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével múlt szombaton folytatott megbeszélésük után jelezték: július 26-ig várnak választ az MPP-től az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatára. A két szervezet küldöttségei pénteken találkoztak Marosvásárhelyen. A megbeszélés után kiderült, hogy az MPP továbbra is a választási koalíciót szorgalmazza. Ennek kapcsán Markó megismételte: szerinte az MPP nem adott választ az RMDSZ javaslatára, ami annak visszautasítását jelenti. "A politikában fel kell ismerni az esélyeket és a pillanatokat, az MPP viszont nem ismerte fel a számára kínálkozó esélyt" - tette hozzá az RMDSZ elnöke. Ugyanakkor rámutatott: az MPP-ben is vannak értékes emberek, akik fontosak a romániai magyar közösség számára. Jelezte: az RMDSZ várja soraiba őket, hogy esetleg jelöltessék magukat a szövetség színeiben képviselőnek vagy szenátornak. Hozzátette: az RMDSZ a lehető legnyitottabban fog viszonyulni hozzájuk. Markó hangsúlyozta: a továbbiakban Tőkés Lászlóval és az EMNT-vel akarják folytatni a párbeszédet. Az MTI kérdésére, hogy az RMDSZ-nek szándékában áll-e az EMNT-vel a választási együttműködésről tárgyalni, Markó kijelentette: "általános politikai együttműködésről fognak tárgyalni" az EMNT-vel. Arra az újságírói kérdésre, hogy az EMNT indíthat-e majd jelölteket az RMDSZ színeiben az őszi európai parlamenti választásokon, Markó elmondta: nyitottak arra, hogy minden olyan személy megméretkezhessen az RMDSZ előválasztásain, aki megfelelő politikai képességekkel rendelkezik. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?