Nehézbombázókat is bevet az USA az Iszlám Állam ellen

<p>Az amerikai légierő egyik minapi konferenciáján két tábornok is arról beszélt, hogy tavasztól B52-es nehézbombázókat vetnek be az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irak területén. A Fehér Ház és a Pentagon (védelmi minisztérium) még nem erősítette meg a terveket.&nbsp;</p>

Az információt a konferenciáról beszámoló Air Force Times című hetilap közli, amely az amerikai légierő aktív és nyugállományú tagjainak magazinja. A cikk szerint Hawk Carlisle tábornok, a harci gépek főparancsnokságának vezetője és Charles Brown altábornagy, a légierő központi főparancsnokságának parancsnoka arról beszélt: mindketten azon dolgoznak, hogy hogy "visszahozzák a B52-eseket".

A konferencián azonban nem hangzott el sem az, hogy hány B52-est vetnének be áprilistól, sem pedig az, hogy hány fős katonai személyzetet rendelnek hozzájuk.

A B52-esek hadászati, azaz nagy hatótávolságú és nagy bombateher eljuttatására alkalmas bombázók, amelyek a hidegháború idején az amerikai atomarzenál fontos elemét jelentették. Képesek nehézbombák, cirkáló rakéták hordozására is. Először 1954-ben vetettek be B52-es bombázót, s azóta is rendszeresen repülnek, például hadgyakorlatokon. Januárban, amikor Észak-Korea feltételezhetően hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, az amerikai légierő egy B52-est küldött a dél-koreai légtérbe, ahol csatlakoztak hozzá dél-koreai F15-ös és amerikai F16-os harci gépek is. A B52-s azután a Guamon lévő Andersen-légibázisra tért vissza.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?