Nehammer: Ausztria semleges marad

Karl Nehammer

Védelmébe vette Ausztria semlegességét Karl Nehammer osztrák néppárti kancellár hétfőn Katarban tett látogatásakor újságíróknak nyilatkozva.

„Ausztria semleges volt és az is marad” – jelentette ki Nehammer. „Az osztrák semlegesség jó szolgálatot tett és továbbra is jó szolgálatot tesz” – hangsúlyozta a kancellár. „Számomra a vita ezzel lezárult” – tette hozzá.

Az ukrajnai orosz hadműveletekre utalva Nehammer kiemelte, hogy Európa a második világháború óta nem tapasztalt válsággal küzd. „Háború zajlik. Gyors segítségre és szolidaritásra van szüksége helyben az embereknek. Támogatni kell a politikai döntéshozókat, akik most az életükért félnek. Amire most egyáltalán nincs szükség, az olyan viták, amelyeknek semmi közük a valósághoz” – húzta alá az osztrák semlegesség körül kialakult diskurzusra utalva.

Az osztrák kancellárt katari látogatásán Leonore Gewessler zöldpárti környezetvédelmi, klímaügyi és energetikai miniszter is elkísérte azzal a céllal, hogy kipuhatolják gázszállítások lehetőségét, amelyekkel az orosz gázszállításokat legalább részben helyettesíteni tudnák Ausztriában.

Az osztrák delegáció a nap folyamán az Egyesült Arab Emírségekben is tárgyalt, az osztrák hírügynökség jelentése szerint arról, hogy „jó helyet biztosítsanak Ausztriának a gázvásárló országok sorában”.

„Nem mi egyedül utaztunk ebbe a régióba”, de Ausztria az elsők között van – hangsúlyozta Gewessler. A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy nem lehet egyszerűen helyettesíteni, „főleg rövid távon” az orosz földgázt Katarból. Ausztria előnye azonban, hogy az OMV már rendelkezik egy keretmegállapodással Katarral, ami alapja lehet a további tárgyalásoknak.

A zöldpárti tárcavezető szerint középtávon fel kell hagyni a fosszilis energiahordozók használatával és csökkenteni kell az energiafelhasználást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?