Négy új minisztert nevezett meg a lengyel kormányfő

donald tusk k

Négy új minisztert, köztük a belügyi tárca új vezetőjét nevezte meg pénteki sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő az európai parlamenti (EP) választásokon induló eddigi tárcavezetők helyére. Ez alkalomból Tusk közölte: létrehozzák a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottságot.

A varsói kormányfői hivatalban megtartott sajtókonferencián Tusk közölte: elfogadta Borys Budka állami vagyonügyi miniszter, Krzysztof Hetman fejlesztési és technológiai miniszter, Marcin Kierwinski belügy- és közigazgatási miniszter, valamint Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter lemondását.

Budka, Kierwinski és Sienkiewicz a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO), Hetman pedig a szintén kormánykoalíciós Lengyel Parasztpárt (PSL) listáján indul az európai parlamenti választásokon.

Kierwinskit a belügyminiszteri poszton Tomasz Siemoniak, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter helyettesíti, megtartva egyúttal az eddigi tisztségét is. Új vagyonügyi miniszternek a kormányfő Jakub Jaworowski közgazdászt jelöli. A kulturális tárca élére Hanna Wróblewska áll, a fejlesztési minisztériumot Krzysztof Paszyk irányítja majd.

A lengyel alkotmány szerint a kormányátalakítást a kormányfő javaslatára az államfő hajtja végre. Andrzej Duda elnök hétfőre tűzte ki az új miniszterek kinevezését.

A négy hónappal ezelőtt kinevezett, most távozó miniszterekről Tusk kijelentette: tőlük „hatékony, időnként kemény" eljárást várt el, és feladatukat teljesítették. „Falbontás hónapjai voltak az utóbbiak, most a rendezés időszaka jön" – fogalmazott a kormányfő, utalva a tavaly novemberben végbement lengyelországi kormányváltásra.

Az eddigi kulturális miniszternek Tusk megköszönte, hogy „orvosolta a közmédia helyzetét".

Bartlomiej Sienkiewicz decemberi hivatalba lépése után mélyreható változtatásokat hajtott végre a lengyel közmédiában, amelyeket az ellenzék, az alkotmánybíróság és a sajtószabadság felett őrködő Országos Rádió- és Televíziótanács (KRRiT) törvénytelennek minősített.

Tomasz Siemoniak új feladatairól beszélve Tusk közölte: a miniszter előkészítette a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló törvénytervezetet.

Hasonló testület, a 2007-2022 közötti lengyelországi orosz befolyást vizsgáló közigazgatási bizottság az előző, a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején jött létre. November végén azonban a lengyel parlamenti alsóház, a szejm felmentette a még a tavaly októberi parlamenti választások előtt az államfő által kinevezett bizottsági tagokat.

Az új bizottság felállításának témája azt követően merült fel, hogy hétfőn Fehéroroszországban politikai menedéket kért Tomasz Szmydt lengyel bíró. A varsói székhelyű vajdasági közigazgatási bíróság alkalmazottja ügyében a lengyel ügyészség a külföldi hírszerzésről szóló büntetőügyi előírások alapján nyomoz. Szmydtől csütörtökön Lengyelországban megvonták bírói mentelmi jogát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?