Négy sportág hozhat még érmet Magyarországnak

Peking |

<p>Vasárnapra négy sportágra szűkült az a kör, amelyben a magyarok még valóban eredményesek lehetnek, azaz érmet szerezhetnek a pekingi olimpián. Kilenc sportág versenyei már lezárultak, a mérleg eddig négy ezüst, egy bronz, két negyedik, négy ötödik és három hatodik hely.</p>

Eddig az úszás szerepelt a legeredményesebben és várakozáson felül: Cseh László három ezüstje mellett Gyurta Dániel ötödik, valamint Kis Gergő és a 4x200-as női gyorsváltó hatodik helye jelentett 19 olimpiai pontot. Dobogós helyet ezen kívül csak a birkózás (2. Fodor Zoltán) és a vívás (3. Mincza-Nébald Ildikó) szállított. Utóbbiban két negyedik és két ötödik helyet lehet még elkönyvelni, bár a célkitűzés 2-3 medál, közte egy arany volt.
Sportlövészetben Sidi Péter hatodik helye gyarapította a piros-fehér-zöld küldöttség pontjainak számát.
Hat sportág - a kerékpár, a torna, az evezés, a cselgáncs, a tenisz és a súlyemelés - pont nélkül zárta a játékokat. Közülük különösen a Pekingbe érmes reményekkel érkezett dzsúdósok gyenge szereplése (négy hetedik hely) csalódás.
A magyarok még 14 sportágban érdekeltek Pekingben, ebből azonban hatban nem várható semmilyen számottevő eredmény. Ide sorolandó az asztalitenisz, a BMX, a hegyikerékpár, a hosszútávúszás, a triatlon és a vitorlázás.
Az atlétika eredményessége gyakorlatilag eldől a kalapácsvető Pars Krisztián vasárnap esti döntője után, ökölvívásban már csak a 81 kg-os Szellő Imre maradt állva, míg birkózásban a magyar szempontból gyengébbik szakág, a szabadfogás következik. Műugrásban Barta Nóra érdekelt még és a negyeddöntőben folytathatja szereplését a női kézilabda-válogatott.
A meglepetéseket nem kizárva a reális éremszerzés így Pars mellett a kajak-kenusoktól, a vízilabdázóktól és az öttusázóktól képzelhető el. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?