NATO-főtitkár: Észak-Korea kiszámíthatatlan

Tokió |

<p>Észak-Korea lépéseinek kiszámíthatatlansága jelenti a legfőbb veszélyt a Koreai-félszigetre és a régióra nézve Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint.</p>

 

Rasmussen Tokióban közös politikai nyilatkozatot adott ki Abe Sindzó japán kormányfővel a nemzetközi szervezet és a szigetország együttműködésének elmélyítéséről.     "A párbeszéd hiánya, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság a legfőbb veszélyforrás. Ezért fontos folytatni a párbeszédet (Phenjannal) és békés megoldást találni a jelenlegi konfliktusra" - hangoztatta Rasmussen a Kyodo hírügynökségnek adott interjújában.      A NATO-főtitkár leszögezte: ha Észak-Korea megtámadná az Egyesült Államokat, akkor a szervezet a kollektív önvédelem jogán Washington segítségére sietne, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez egyelőre csak elméleti lehetőség.     Az elmúlt napokban Rasmussenhez hasonlóan az amerikai külügyminiszter, a dél-koreai elnök és a japán kormányszóvivő is a Phenjannal való párbeszéd folytatását szorgalmazta, noha a kommunista rezsim a közelmúltban atomcsapással fenyegette meg a három országot. Ugyanakkor Washington és Tokió azt is leszögezte, hogy a tárgyalások újraéledéséhez Észak-Koreának lépéseket kell tennie atomprogramjának leállítása irányában.     Rasmussen találkozott Abe Sindzó japán kormányfővel is, akivel közös politikai nyilatkozatot adott ki a NATO és a szigetország közti együttműködés elmélyítéséről. Első közös nyilatkozatuk szerint a szervezet és Tokió a kibertámadások elleni védekezés, a terrorizmus elleni harc, a katasztrófa-elhárítás, valamint a tengeri biztonság területén tervezik szorosabbra fűzni kapcsolataikat.     "Látogatásom nem azt jelzi, hogy NATO permanens jelenlétre törekszik Ázsiában, de azt igen, hogy együtt akar működni a régióval" - közölte Rasmussen, a szervezet és Japán közös értékeit és stratégiai-biztonsági érdekeit hangsúlyozva.     Abe korábban többször utalt rá, hogy a japán alkotmány módosításával engedélyeznék az ország számára a kollektív önvédelmet. Elemzők szerint ezzel a kormányfő a NATO-hoz akar közeledni, valamint egy háromoldalú, amerikai-ausztrál-japán katonai szövetséget akar létrehozni Kína felemelkedésének árnyékában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?