NATO-csúcs – Biden: Európa számíthat az Egyesült Államokra

Joe Biden

Európának tudnia kell, hogy számíthat az Egyesült Államokra, a NATO rendkívül fontos a szövetségesek érdekeinek szempontjából – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Brüsszelben hétfőn.

Biden a 30 államot tömörítő, brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csúcstalálkozójára érkezve hangsúlyozta, hogy a NATO-t alapító egyezmény központi elemének számító, a kollektív védelem elvét rögzítő 5. cikk „szent kötelesség”, e tekintetben is az európai szövetségesek számíthatnak Washingtonra.

„Azt szeretném, ha egész Európa tudná, hogy az Egyesült Államok ott van” – fogalmazott

Az Egyesült Államok vállalja, hogy NATO-szövetségeseinek védelmében lépéseket tegyen, ha őket megtámadnák, ahogyan az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadások idején a NATO is tiszteletben tartotta a szerződésben rögzített vállalását – mondta.

Méltatta, hogy egyre több NATO-tagország eléri azt a célt, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják, és a többiek is jó úton vannak efelé.

Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy a szövetségeseknek fel kell ismerniük az Oroszország és Kína jelentette, a nemzetközi biztonságra veszélyt jelentő kihívásokat. Sem Oroszország, sem pedig Kína nem cselekszik oly módon, ahogyan az elvárható – mondta Biden.

Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a fő témák között Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás szerepelnek. A NATO-csúcs célja egyebek mellett azon 2030-ig megvalósítani kívánt célok és feladatok meghatározása, amelyek hozzájárulnak a szövetség felkészítéséhez a jövő kihívásaira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?