Napokig eltarthat a veronai buszbaleset áldozatainak azonosítása

Budapest |

<p>Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón.</p>

Kifejtette: a buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak.

A válságos állapotban lévő sérülteket még nem tudták azonosítani, egyikük testfelülete több mint 60 százalékán harmadfokú égési sérülést szenvedett, a másik sérülten pedig komoly koponyaműtétet hajtottak végre. Hozzáfűzte: a másik négy súlyos sérült az olasz orvosok döntése alapján akár már vasárnap hazaszállítható közúti vagy légi úton, erre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) készen áll.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a helyszínre érkezett szülők és az áldozatok egy részétől már vettek DNS-mintát az olasz hatóságok, tájékoztatásuk szerint még napokat vehet igénybe az azonosítás.

Szijjártó Péter elismeréssel szólt az OMSZ, az olasz egészségügyi, jogi és közlekedési hatóságok munkájáról. Kiemelte: a tárca nyolc munkatársa a helyszínen van, négyen Milánóból érkeztek, ott van a római magyar nagykövet is, a minisztérium közigazgatási államtitkára pedig hamarosan megérkezik. A hazaszállítás és a kinn tartózkodás költségeit a magyar kormány vállalja - erősítette meg a tárcavezető.

MAGYAR DIÁKOKAT SZÁLLÍTÓ BUSZ SZENVEDETT BALESETET OLASZORSZÁGBAN

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az olasz rendőrség mindenkit meghallgatott, akit akart és tudott, délelőttre várják az ügyészség és a rendőrség döntését, hogy az érintettek elindulhatnak-e haza, így akár már ma hazaérkezhetnek. Egy kisebb csoport viszont már szombaton elindult, ők erre már engedélyt kaptak a hatóságoktól - közölte.

Szijjártó Péter kitért rá: több ország vezetője kifejezte az együttérzését, a szlovák külügyminiszter pedig felajánlotta, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsátja a szlovák kormány repülőgépét. A magyar külügyminiszter megköszönve a felajánlást jelezte, hogy az OMSZ felkészült a sérültek hazaszállítására.

A tárcavezető kérdésre elmondta: az olasz hatóságok egyelőre nem osztottak meg információkat a baleset okairól, ugyanakkor szakértők kiküldését kérték, és most közösen vizsgálódnak.

Szijjártó Pétert azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy sajtóértesülések szerint az áldozatok között van a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egy U15-ös utánpótlás-játékosa is. A külügyminiszter azt mondta: beszélt a családdal.

A busztársaság vezetőjét is megrázta a baleset

Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak - mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt az MTI-nek, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon. 

Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni - mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi. 

Az ügyvezető megerősítette, hogy két - a Pizolit Kft. alkalmazásában álló - magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor "be is jelentkezett" hozzá telefonon - fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és "minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is" - elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.     

Jól karbantartott busszal utaztak

A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?