Az olasz bíróság nem jogerősen 12 évre ítélte a veronai buszbaleset sofőrjét

Verona város bírósága tizenkét év szabadságvesztésre ítélte V. Jánost a 2017. január 20-án történt autóbusz-baleset sofőrjét pénteken. A férfit anyagi kártérítésre is kötelezték - jelentette az olasz hírügynökségek.

Az elítélt nem volt jelen az ítélet kihirdetésekor. Ügyvédei bejelentették, hogy fellebbeznek, amire az olasz joggyakorlat szerint még több szinten van lehetőségük.

Az ítéletet a veronai bíróságnak a legsúlyosabb bűncselekményekkel foglalkozó testülete hozta meg a vádlott kérése szerint gyorsított eljárással.

Luciano Gorra veronai bíró ideiglenes kártérítési összegként ötmillió eurót ítélt meg az áldozatok családtagjainak.

Történelminek nevezte a bírósági döntést Alberto Palotti, az olaszországi közlekedési balesetek áldozatai családtagjait képviselő egyesület elnöke. Hangoztatta, hogy három és fél éve várnak erre a döntésre.

Veronai sajtóbeszámolók szerint az áldozatok szülei közül többen is jelen voltak a bírósági ítélethirdetésen. A szülők olyan pólót viseltek, amelyen meghalt gyermekük  fotója és neve  volt.  A legfiatalabb áldozat édesapja elmondta: háromhavonta Veronába utazott, hogy személyesen kövesse a tárgyalást. Elégedetten nyilatkozott arról, hogy a bíróság elismerte a sofőr felelősségét.

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és kísérőit szállító busz 2017. január 20-án éjszaka az észak-olaszországi A4-es autósztráda veronai szakaszán, San Martino Buon Albergo közelében az elválasztó korlátnak ütközött és kigyulladt. A buszon 43 fiatal, 11 kísérő felnőtt és két sofőr utazott. A balesetben tizenheten veszítették életüket, köztük 11 gyerek.

Az olasz sajtó emlékeztetett, hogy a baleset tizennyolcadik áldozatának számít a gimnázium "hős" tanára, Vigh György, aki az égő autóbuszból mentette a tanulókat, de két saját gyermekét nem tudta kimenteni. Maga is súlyosan megsérült, 2019-ben halt meg.

A buszsofőr volt az egyetlen vádlott, aki a gyorsított eljárást választotta. További öt embernek kell felelnie a bíróság előtt, köztük szerepel az autósztráda érintett szakaszának üzemeltetője és műszaki felelőse is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?