MSZP: morálisan elfogadhatatlan a szervezett átjelentkezés

Budapest |

<p>Szanyi Tibor szerint morálisan elfogadhatatlan, hogy visszaélnek az igazolással szavazás lehetőségével.</p>

A szocialista politikus szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: bizonyos pártok biztattak a szervezett átjelentkezésre, és ez néhány helyen "nagyon erősen" látható volt.

Hozzátette: Budapesten hat helyen lényegesen meghaladta az átszavazók száma az ott szavazókét, és ezeken a helyeken a Fidesz és Jobbik lényegesen jobban szerepelt, mint a környékbeli szavazókörökben. A jog jogszerűtlen használata is jogsértés, morálisan ez elfogadhatatlan, szégyen, ha valaki ezzel visszaél - jelentette ki.

Az MSZP az országban 48 olyan szavazókört talált, ahol az igazolással szavazók száma legalább egynegyede volt a helyi szavazók számának. Ezekből 14-ben a Fidesz sokkal jobb eredményt ért el, mint a szomszédos szavazókörökben - mutatott rá.

A sajtótájékoztatón bemutatták a hat "gyanús szavazókör" adatait. A III. kerület 9-es számú szavazókörében 897 helyi mellett 926 igazolással szavazó volt, a VIII. kerület 43. szavazókörében 803 ottani lakosra 950 igazolással szavazó jutott. Ez az arány a XIII. kerület 48. szavazókörében 919 :1421,  a XIV. kerület 31. szavazókörében pedig 1145:1332 volt.  Az V. kerület 14. szavazókörében a 789 helyin kívül 548-an, a VI. kerület 20. szavazókörében 885 ottani lakos mellett 622-en voksoltak.

Szanyi Tibor szerint úgy tudnak "védekezni" ott, ahol a helyi választópolgárok akaratához képest eltérő eredmény született az első fordulóban, hogy a másodikban a lehető legnagyobb számban elmennek szavazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?