Moszkvában a vakcina kifejlesztéséig maradhatnak érvényben a korlátozások

koronavírus

Moszkvában a koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséig maradhatnak érvényben a járványellenes korlátozások – közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

„Attól tartok, hogy az önmegóvás rendszere, amely ezeken a korlátozásokon alapul, sokáig, mindaddig fennmarad, amíg meg nem kapjuk a vakcinát” – hangoztatta.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a Rosszija 1 tévécsatornának adott interjújában kifejezte reményét, hogy az oltóanyag a járvány második hullámáig elkészül. Vlagyimir Putyin elnök az elmúlt napokban sürgette az egészségügyi tárcát, készüljön fel az októberben-novemberben várható újabb hullámra.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter korábban azt mondta, hogy a vakcina klinikai tesztelésének első eredményei július végére lesznek meg. Más egészségügyi szakértői forrás szerint Oroszországban ősszel kezdődhet meg a tömeges oltás.

Szobjanyin szerint az orosz fővárosban továbbra sem rózsás a helyzet, mert még mindig napi két-háromezer új fertőzöttet diagnosztizálnak, és a gyógyultak növekvő száma ellenére továbbra is több száz súlyos beteget ápolnak a fővárosi kórházakban. Megismételte, hogy a fertőzések számát követően, időeltolódással, májusban a halálozások száma is eléri majd a csúcsot.

A polgármester tájékoztatása szerint a moszkvaiak széles körű, ingyenes tesztelése során a részvevők 14 százalékának szervezetében találták meg az új koronavírus antitestjét.

A 12,7 milliós Moszkvában a csütörtöki hivatalos adatok szerint az igazolt fertőzések száma 2054-gyel 173 497-re, a halálozásoké 71-gyel 2254-re, a gyógyulásoké pedig 3793-mal 71 251-re emelkedett.

A polgármester azt hangoztatta, hogy a főváros nem titkolózik a halálozási adatokkal kapcsolatban. Arra reagált ezzel, hogy korábban az egészségügyi tárca módosította nyilvántartási módszerét, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kórrendszerezési elveit véve alapul. Ennek nyomán csütörtökön a moszkvai egészségügyi hatóság honlapján közlemény jelent meg, amelynek értelmében az új hivatalos részletek alapján az áprilisra vonatkozó halálozási adatot 639-ről 1561-re módosíthatják.

A moszkvai hatóság az is közölte, hogy áprilisban a Covid-19 halálozási rátája az orosz fővárosban, a számítás módszerétől függően, 1,4 vagy 2,8 százalékos volt. Az első érték azokra az esetekre vonatkozik, amelyeknél a koronavírus volt az alapvető halálok, akár pozitív, akár negatív laboratóriumi teszt esetén. A második azokra az elhunytakra értendő, akiknél a koronavírust a laboratórium kimutatta, továbbá azokra, akik igazolt Covid-19 fertőzöttként egyéb okok miatt hunytak el, még ha nem is volt tüdőgyulladásuk.

A csütörtökön kiadott moszkvai tájékoztatás emlékeztetett rá, hogy New Yorkban ez az arány 10, Londonban pedig 23 százalék a városok hivatalos honlapján közzétett adatok szerint.

Marija Zaharova orosz külügy szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a járvány elleni nemzetközi összefogás helyett dezinformációval igyekszik lejáratni az orosz erőfeszítéseket. Kifogásolta egyebek között, hogy az amerikai diplomáciai tárca 250 ezer dolláros támogatást ajánlott fel olyan civil szervezetek, egyetemek vagy cégek számára, amelyek egy pályázat keretében jelentést készítenek egészségügyi témájú orosz félretájékoztatásról.

Az egészségügyi minisztérium csütörtökön minden újszülött esetében ajánlotta a SARS-CoV-2 koronavírus-teszt elvégzését. A tárca szerint azokat a csecsemőket kötelező megvizsgálni, akiknek az anyja, vagy bárki a vele kapcsolatba lépett személyek közül megfertőződött, illetve ha ennek a gyanúja felmerült.

A tárca szerdán azt közölte, hogy a tünetmentes fertőzötteket a későbbiekben nem fogja feltüntetni a hivatalos napi statisztikákban. Csütörtökön bejelentette, hogy a hidroxiklorokint kis adagokban továbbra is alkalmazni fogja a nem szívpanaszos Covid-19-betegek gyógyításában, annak ellenére, hogy a WHO felfüggesztette a szer használatát.

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 8371-gyel 379 051-re emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzések száma a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 2,3 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált esetek 42,5 százaléka tünetmentes.

A halálos áldozatok száma – ez az eddigi negatív rekord – 174-gyel 4142-re nőtt, a gyógyultaké pedig ismét megelőzte az új fertőzöttek számát, és 8785-tel 150 993-ra nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?